A Belga Írók, Zeneszerzők és Kiadók Szövetsége (SABAM) fontos jogi csatát nyert annak a vitának a keretében, amelyben jogi ellenfele a TISCALI Internetes Szolgáltató, a közelmúltban SCARLET EXTENDED Ltd. nevet felvett cég. A 2007. június 29-i ítélet értelmében a Brüsszeli Elsőfokú Bíróság elrendelte, hogy az internetes szolgáltató alkalmazza a szakértő által javasolt technikai megoldások egyikét annak érdekében, hogy megakadályozza az internetezőket a SABAM zenei repertoárjának a P2P szoftver segítségével történő illegális letöltésében.

Az ítélet precedens értékűnek bizonyulhat. – tájékoztatta a hazai sajtót az ASVA, az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány.

Akik az ügyet figyelemmel kísérik, emlékeznek, hogy 2004. év végén a bíróság olyan, az eljárás során közbülső intézkedésnek minősülő ítéletet hozott a SABAM javára, amellyel a bíróság megállapította, hogy a TISCALI ügyfelei a szerzői jogokat sértő tevékenységeket valósítottak meg (a többszörözési/másolási jog és a nyilvánosságra hozatali jog tekintetében). Mindazonáltal, abból a feltételezésből kiindulva, hogy a feltárt jogsértések megakadályozása érdekében foganatosítandó intézkedések technikai megvalósíthatósága terén a bíróság nem rendelkezik kellő tájékozottsággal, a Brüsszeli Bíróság döntést hozott arról, hogy az ügyben szakértőt rendel ki. A január 3-án benyújtott szakértői véleményében a kirendelt szakértő tizenegyféle megoldást dolgozott ki a P2P rendszerek teljes elzárására, használatuk meggátlására, illetve szűrésére, amelyek közül hét megoldás alkalmas arra, hogy a TISCALI (SCARLET) hálózatán alkalmazzák.

Az ítéletből kitűnik, hogy a bíróság a TISCALI (SCARLET) által a magánélet titkosságára, a levéltitokra, valamint a szólás- és vélemény-kifejezés szabadságára vonatkozó jogokra hivatkozva előterjesztett egyetlen érvét sem fogadott el. Azt az érvet sem, hogy „a kért technikai intézkedések a P2P teljes tevékenységi körének az ellenőrzését jelentenék, felügyeleti jognak minősülnének, amely ellentétes az E-/elektronikus/ kereskedelemre vonatkozó szabályozással”. Ami pedig azt az érvet illeti, hogy a TISCALI (SCARLET) szempontjából az a veszély áll elő, hogy – a szűrésre vonatkozó intézkedések végrehajtása következtében – elveszíti a pusztán a vezetékes átadással kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó felelősségéről való lemondást, a bíróság úgy döntött, hogy ezt sem fogadja el.

A bíróság kitartott azon álláspontja mellett, hogy a lezárásra vonatkozó rendelkezés ténye nem ró a TISCALI (SCARLET) cégre olyan általános kötelezettséget, hogy a hálózatát állandóan ellenőrizze (monitorozza). A szakértő által meghatározott megoldások olyan „technikai jellegű eszközök”, amelyek a TISCALI (SCARLET) hálózatán továbbított bizonyos információk blokkolására (a továbbítás megakadályozására), vagy szűrésére korlátozódnak. Ezek a megoldások nem képeznek általános kötelezettséget arra, hogy a cég a hálózatot ellenőrizze (monitorozza). Továbbá, a bíróság úgy tekinti, hogy szoftver blokkolása vagy szűrése nem jelenti személyes adatok, mint olyanok kezelését, és hogy egy ilyen, a megakadályozást célzó intézkedés tisztán technikai és automatikus jellegű, mivel a szolgáltató semmiféle aktív szerepet nem játszik az információáramlás megakadályozásában, vagy szűrésében.

Következésképpen, a Bíróság úgy rendelkezett, hogy a TISCALI (SCARLET) hagyjon fel a szerzői jogok megsértésének – az ügyfelei felé illegális fájl átadáson keresztül folytatott – gyakorlatával, amely a P2P szoftver segítségével történt, és a SABAM zenei repertoárjához tartozó zeneműveket tartalmazó elektronikus fájlok átadását jelentette. Emellett a TISCALI (SCARLET) írásban köteles értesíteni a SABAM-ot arról, hogy milyen intézkedéseket foganatosít az ítélet végrehajtása érdekében. A TISCALI (SCARLET) cégnek 6 hónap áll rendelkezésére ahhoz, hogy az ítéletet végrehajtsa, késedelem esetén pedig napi 2500 EURO bírságot lesz köteles fizetni.

Általános értelemben a SABAM hangsúlyozni kívánja, hogy nagyon sok internet használó tölt le tömegesen szerzői jogvédelem alatt álló műveket a P2P szoftver segítségével, anélkül, hogy ehhez az írók, zeneszerzők és kiadók hozzájárultak volna, vagy ezért honoráriumot kapnának. A SABAM szerint, ha a Belgiumban működő, összes, internetes hozzáférést nyújtó szolgáltató alkalmazná a szakértő által javasolt technikai intézkedéseket, úgyhogy a P2P szoftver a továbbiakban nem lenne arra használható, hogy szerzői jogvédelem alatt álló művek cseréljenek gazdát, akkor Belgiumban megszűnne az ilyen típusú illegális kereskedelem.

A SABAM végül azt is hozzáfűzi, hogy a P2P jelenség nem az egyedüli oka a CD értékesítés csökkenésének, de minden bizonnyal nagymértékben hozzájárult ahhoz. Súlyosan sérti, és kárt okoz nemcsak a SABAM tagjainak, de a művészeknek általában, miközben a kulturális örökséget is veszélyezteti.