Technikai megállapodásra jutott a Bizottság a Szerbiával kötendő stabilizációs és társulási egyezmény szövegét és tartalmát illetően. A végső aláírásnak azonban továbbra is feltétele a Hágával való együttműködés. Koszovó kérdését külön kell kezelni – hangsúlyozta Bozidar Djelic szerb miniszterelnök-helyettes.

Sikeresnek nevezte a Szerbiával folytatott stabilizációs és társulási egyezmény tárgyalásait Olli Rehn bővítési biztos. A szeptember 10-i megbeszélések után Bozidar Djelic szerb miniszterelnök-helyettes és Rehn technikai megállapodásra jutottak az egyezmény szövegét és tartalmát illetően. Ugyanakkor a biztos újból megerősítette, hogy az egyezmény aláírásának előfeltétele a Hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes körű együttműködés. „Hágával rendszeres és szoros kapcsolatot kell ápolnia Szerbiának” – hangsúlyozta Rehn, aki Carla del Ponte hágai főügyész jövő heti belgrádi látogatásától és értékelésétől is függővé teszi a további lépéseket. A biztos arra számít, hogy a vízumkönnyítési megállapodás aláírására jövő héten sor kerülhet.

„A mostani technikai megállapodással tíz hónapos tárgyalásszorozat ért véget” – mondta a szerb miniszterelnök-helyettes. A megállapodás többek között rendelkezik a piacliberalizáció átmeneti időszakáról – ez főként a mezőgazdaságot, a gabona és tejágazatot érinti. A gazdaság teljes piacnyitására hat év múlva kerülhet sor, Szerbia ugyanakkor továbbra is jelentős exportőr az Unióval folytatott kereskedelemben. „Jelentős eredményt értünk most el, a következő nagy lépés már Szerbia tagjelöltté válása lesz, ami a jövő év végére várható” – mondta Djelic, aki kiemelte, hogy a közösségi vívmányok nagy részét az ország már most is teljesíteni tudja.

Koszovóval kapcsolatosan Olli Rehn minden további késlekedést károsnak tartott, nem tartható fenn tovább a jelenlegi állapot – mondta. Bozidar Djelic a kormány elkötelezettségét tolmácsolta, azonban a szerb csatlakozás és Koszovó két külön ügy, szerinte a régió számára az integráció, és nem Koszovó függetlensége lenne hasznosabb. „A tárgyalások kimenetelét Szerbia nyitottnak szeretné látni” – fogalmazott a szerb miniszterelnök-helyettes. Szerdán egyébként Vojiszlav Kostunica szerb kormányfő is Brüsszelbe látogat.