Megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa az I. fokon eljáró Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét abban az ügyben, amelyben egy hartai férfit, S. L.-t emberölés kísérletével vádoltak meg.

A táblabíróság a vádlott cselekményét életveszélyt okozó testi sértés kísérletének minősítette, egyebekben – így a büntetési tétellel kapcsolatban is – az ítélőtábla az I. fokú döntést helybenhagyta. Így a vádlott jogerős büntetése 4 év börtön, 4 év közügyektől eltiltás lett.

A korábban már többször büntetett, szakképzettséggel nem rendelkező, alkalmi munkákból élő vádlott 2001-ben költözött édesanyjával egy Harta melletti tanyára. Rendszeresen fogyasztott alkoholt, s az ital hatása alatt több alkalommal követett el erőszakos jellegű bűncselekményt, a vádbeli bűncselekmény előtt például az édesanyja sérelmére. A vádlott és édesanyja baráti kapcsolatot ápolt szomszédjukkal R. J. sértettel, aki rendszeresen meglátogatta őket.

2006. december 4-én is átment a sértett a vádlotték tanyájára, ahol italoztak, beszélgettek, zenét hallgattak. Este 10 órára a vádlott közepes fokú ittas állapotba került, az alkohol hatására ingerlékeny, kötözködő lett. Az anyja kifogásolta, hogy túl hangosan szól a zene, s mivel a fia nem volt hajlandó lehalkítani, vita alakult ki közöttük. Ennek során a vádlott az anyját ököllel arcon csapta, az asszony az ágyra esett.

Ekkor a sértett az asszony védelmére kelt, a vádlott elé állt, mire a vádlott őt is az ágyra lökte, majd kiszaladt a konyhába, magához vett egy 32 centiméter hosszúságú kést, majd visszatérve ráült az ágyon hanyatt fekvő sértett lábára, lefogta a sértett kezét, s miközben azt kiabálta – „Megöllek, elvágom a nyakad!” – kaszáló mozdulattal a kése élével megsértette áldozata nyakát.

Amikor a vádlott észrevette, hogy a sértett erősen vérzik, elszaladt, és a közeli nyilvános fülkéből értesítette a mentőket, akiket megkért arra is, hogy szóljanak a rendőrségnek. Ezt követően visszament a házba, kötést tett a sértett nyakára, s itt várta meg a kiérkező mentősöket és rendőröket.

A sértett a támadás során 8 napon túl gyógyuló, életveszélyesnek minősülő sérülést szenvedett. A halál bekövetkezésének elmaradása részben a vádlotton, részben a véletlenen múlott – mondta ki ítéletében az I. fokon eljáró bíróság. A verekedés során a vádlott anyja 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2007. június 21-én S. L.-t (1979 – hartai lakos), s ezért őt 4 év börtönbüntetésre ítélte, és 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.