Illegális hulladékelhelyezésért büntetőper indult a Komáromi Városi Bíróságon. Mint kiderült: a Bábolnai Állami Gazdaság egykori bányáját évtizedek óta használják szemétlerakásra a környéken élő vállalkozók és magánszemélyek.

A bizonyíthatóság nehézségei és a hatóságok erélytelen működése miatt ritkán kerülnek bíróság elé az illegális hulladéklerakók. A Komáromban múlt héten kezdődött büntetőperben viszont jó esély van rá, hogy precedensértékű ítélet születik.

“Tizenöt éve hordom ide a hulladékot” – védekezik a harmadrendű vádlott. Az Ács külterületén található óriási gödröt a kitermelés leállítása óta illegális hulladéklerakóként használják, a környékről akadálytalanul szállítják ide ma is a szemetet, jogi és magánszemélyek egyaránt. A komáromi bíróság körülbelül hatvan tonna kevert hulladék lerakásának ügyében jár el: ennyit tudnak bizonyítani a ki tudja hány ezer tonnából.

A Kommunál Kontakt Kft. kamerával tetten ért sofőrje IFA teherautójával borította oda a Bábolna Rt. bontási törmelékét. A másodrendű vádlott is teherautó-sofőr, őt a Nakor Kft. ügyvezetője bízta meg, hogy a bányában bérelt tömörítő gépről leemelt konténer tartalmát borítsa ki száz méterrel arrébb. A Nakornak nincs és nem is volt hulladékkezelési engedélye, a nélkül üzemeltette 2005 nyarán a tömörítőt.

A vállalkozó ezenkívül beismerte, hogy “tévedésből” a háza körül összegyűjtött szemétből is öt-hat teherautónyit fuvarozott a bányába. Úgy gondolta, ha másnak lehet, akkor neki is, és csak utólag jött rá a tévedésére. Tizenkét teherautójával egyébként a tatabányai hulladéklerakóba köteles eljuttatni a szemetet, mivel begyűjtésre és szállításra kapott engedélyt. Tettének hátterét pontosan fejezte ki az igazságügyi szakértőnek adott válaszában: nem tudja, mi a különbség hulladék és szemét között.

Az igazságügyi szakértő a tárgyaláson határozottan állította, hogy a bányában elhelyezett szemét károsította a talaj élővilágát és a környék ivóvízbázisát. Elmondta, hogy a környezetvédelmi hatóság többszöri kérésére sem működött együtt vele, kénytelen volt például egyedül tartani terepszemlét a helyszínen. “Ami ennél is szomorúbb – mondta a szakértő –, hogy a környékbeliek hatósági fellépés híján továbbra is a bábolnai bányába hordanak mindenféle szemetet, köztük veszélyes hulladékot, például állattetemet.”

A tárgyalás novemberben folytatódik a városi bíróságon.