Péntekig kell nyilatkoznia a Nap-kelte három műsorvezetőjének – Aczél Endrének, Bakáts Tibornak és Orosz Józsefnek – hogy áll-e fenn esetükben összeférhetetlenség – nyilatkozta a Magyar Televízió (MTV) reggeli műsorának producere csütörtökön az MTI-nek. Az MTV tájékoztatása szerint mindez egy átfogó vizsgálat része.

Gyárfás Tamás producer elmondta, legutóbb – második alkalommal – hétfőn hívta fel levélben Dobos Menyhért közéleti igazgató, hogy a “hozzá érkezett utasítás” alapján kérje tőle a három képernyős nyilatkozatát arról: van-e a köztévés szereplésükkel az MTV szabályzata szerint összeegyeztethetetlen tevékenységük.

A producer közlése szerint az írás példaként a Népszabadságot, a Klubrádiót, a Magyar ATV-t és a Tilos Rádiót említette, és Dobos Menyhért közölte azt is: ha szeptember 21-ig nem kap választ, “új műsorvezetőkről szükséges gondoskodni” e három ember helyére.

Tájékoztatása szerint Bakáts Tibor már korábban jelezte: távozik a Tilos Rádiótól, míg a másik két műsorvezető “nem egyértelműen reagált, hanem vitatta a felvetés realitását”.

Az MTV csütörtök kora esti sajtóközleménye szerint csaknem egy hónapja zajlik átfogó összeférhetetlenségi vizsgálat a társaságnál, mivel a cég álláspontja szerint fel kell számolni minden fennálló összeférhetetlenséget.

Az eljárás keretében valamennyi belsős és külsős műsorkészítőnek nyilatkoznia kell arról, hogy nem végez máshol olyan tevékenységet, ami a 2002 augusztusában elfogadott Közszolgálati Műsorszolgáltatási Szabályzata (KMSZ) szerint összeférhetetlen az MTV-ben ellátott feladatával.

Márpedig a KMSZ azt mondja ki, hogy “belső munkatársak más műsorszolgáltatónál műsorkészítőként nem működhetnek közre, kivéve, ha ez a két intézmény együttműködésének keretében történik. Külső műsorkészítő és képernyős munkatárs más műsorszolgáltatónál nem végezhet olyan tevékenységet, amely azonos vagy hasonló jellegű, mint az MTV-nél végzett munkája. A politikai összeférhetetlenségi szabályok szerint az MTV munkatársai publikációikban nem veszélyeztethetik a közszolgálati televízió pártatlan megítélését” – tudatták.

Tájékoztatásuk szerint a korábbi kuratóriumi elnökség többségi álláspontjával szemben a márciusban megválasztott testület több ülésén “a kurátorok egy része kifejtette, hogy a KMSZ szó szerinti értelmezése alapján nemcsak a más televíziónál, hanem rádiónál és lapnál végzett műsorkészítői és publicisztikai tevékenység sem engedhető meg az MTV belsős és külsős munkatársainak”; a testület pedig szeptember 26-ára tájékoztatást kért a témában Rudi Zoltán tévéelnöktől.

A közlemény szerint a három műsorvezető “nem küldte el határidőre az összeférhetetlenségi nyilatkozatot, ezért az illetékes főszerkesztő múlt pénteken, majd csütörtökön “újra arra kérte Gyárfás Tamás producert, hogy amíg a nyilatkozatok nem érkeznek meg, addig ne őket, hanem a többi műsorvezetőt foglalkoztassa”.

A közlemény jó példaként idézi Verebes István esetét, akinek esetében még tavaly állapított meg összeférhetetlenséget az MTV Etikai Bizottsága, “ő azonban – a Nap-kelte producerének közreműködésével – lemondott arról, hogy más televízióban dolgozzon, és azóta is a Nap-kelte műsorvezetője”.

“Amennyiben az érintettek – Verebes Istvánhoz hasonlóan – megszüntetik az összeférhetetlenséget, továbbra is dolgozhatnak az MTV műsorvezetőjeként” – zárul a közlemény.

(Több kuratóriumi forrás is arról beszélt az MTI-nek: a Nap-keltét gyártó cég szerződése név szerint felsorolja a műsorvezetőket, a három most szóba került képernyős közül pedig éppen Bakáts Tibor az, aki nem szerepel ezen a listán.)

Szabó László, a Magyar Televízió Közalapítvány elnökségének egyik, Fidesz által delegált tagja a hírügynökségnek ugyanakkor arról beszélt: ellenzéki kurátorok “régóta” napirenden tartják a testületben az összeférhetetlenség kérdését.

Mint mondta, a közmédium szabályzatai meglehetősen egyértelműen fogalmaznak, kizárva például, hogy valaki az MTV mellett más elektronikus médiumban is szerepet vállaljon.

Szabó László hangsúlyozta: egyetért a menedzsment e lépésével és szeretné, ha a kuratóriumi elnökség jövő szerdai ülésén tájékoztatást kapnának arról, mi történt az ügyben; ugyanakkor reméli, hogy a jövőben senki nem kerül úgy a Magyar Televízió képernyőjére, hogy esetében akárcsak összeférhetetlenség gyanúja merül fel.