A Fidelitas arra szólítja fel az embereket, hogy a közelgő népszavazáson szavazzanak a tandíj ellen – mondta Koszorús László, a Fidelitas alelnöke a szervezet másik alelnökével, Ágh Péterrel tartott sajtótájékoztatón, vasárnap, Budapesten. Daróczi Dávid kormányszóvivő erre azt MTI-nek úgy reagált: a Fidesz ifjúsági szervezetének felhívása valójában azt jelenti, hogy az egyetemeket fosszák meg a fejlesztési pénzektől, és ne adjanak nekik ösztöndíjra se a szegény, de tehetséges és szorgalmas diákoknak.

“Mindenkit felhívunk arra, minden fiatalt, minden családot, minden gyermeket vállaló fiatal felnőttet, hogy a közelgő népszavazáson mondjon nemet a tandíjra” – fogalmazott Koszorús László, aki a Fidesz országgyűlési képviselője is.
Hozzátette: nemet kell mondani minden olyan intézkedésre, amellyel a versenyképes tudást veszi el a kormány azoktól a fiataloktól, akik ma Magyarországon boldogulni szeretnének.

Ágh Péter – aki szintén fideszes országgyűlési képviselő – közölte: nem csak a tandíjjal próbálja a kormány ellehetetleníteni a szegényebb fiatalok tanulási lehetőségét, hanem folyamatosan hoz olyan intézkedéseket, amelyekkel sok esetben gátolja a tanulást. Mint mondta ilyen a lakhatási valamint a tankönyv és jegyzet támogatás megvonása. Míg az előbbi 6-10 ezer forintos kiesés havonta, addig az utóbbival 8-10 ezer forintot vettek el az érintettektől.

Ágh Péter kitért a kismamák tandíj fizetési kötelezettségére is, ami – mint mondta – elfogadhatatlan. Úgy vélte, gyermekszületés esetén a költségtérítéses oktatásban részt vevő kismamákat mentesíteni kell tandíj fizetési kötelezettség alól. A politikus hangsúlyozta: a Fidelitas országgyűlési képviselői minden parlamentáris eszközzel fel fognak lépni ez ellen az intézkedés ellen.

Ágh Péter szerint a kormány intézkedéseivel Gyurcsány Ferenc kormányfő és Hiller István, az oktatási és kulturális tárca vezetője azt üzeni a szegény családoknak, hogy “ha nem gazdag szülők gyermeke vagy, akkor ne akarj továbbtanulni”. Erre nemet kell mondani – közölte.

Koszorús László a nyilvánosságra került a legfrissebb OECD felmérésre emlékeztetett, amelynek – mint mondta – egyik megállapítása, hogy Magyarországon a szegényebb családokban született gyerekek továbbtanulása a legnehezebb. Úgy vélte, a tandíj azért is elfogadhatatlan, hiszen a tanulás – amint az a felmérésből is kiderül – alapvetően meghatározza a fiatalok életét.

Közölte: míg 2006-ban 132 ezer fiatal felvételizett felsőoktatási intézménybe és 56 ezret vettek fel, addig 2007-ben már csak 108 ezren próbáltak bekerülni a felsőoktatásba és közülük 48 ezret vettek fel. “Huszonnégy ezren gondolták úgy egy év alatt, hogy nem tudják a felsőoktatásban való részvétel költségeit finanszírozni – mondta Koszorús László.

Daróczi Dávid kormányszóvivő erre azt MTI-nek úgy reagált: a Fidesz ifjúsági szervezetének felhívása valójában azt jelenti, hogy az egyetemeket fosszák meg a fejlesztési pénzektől, és ne adjanak nekik ösztöndíjra se a szegény, de tehetséges és szorgalmas diákoknak.

A tandíj bevétele ugyanis az intézményeknél marad az utolsó fillérig – a fele ösztöndíjakra, a másik fele fejlesztésekre megy – hangsúlyozta.

A kormányszóvivő hozzátette: az idei felvételi tapasztalatai szerencsére azt igazolják, hogy a fiatalok többsége már megértette, hogy nem egyszerűen a papír miatt kell egyetemre járni.

Véleménye szerint a felsőoktatási rendszer átalakítása pedig arról szól, hogy jobban felszerelt iskolákban olyan diplomát kaphassanak majd a diákok, amivel valóban boldogulni tudnak ahelyett, hogy friss diplomásként munkanélkülivé válnának.