Elkészítette a GKM a kkv-k hétéves fejlesztési stratégiáját, a dokumentum szerint javul a szektor teljesítménye.

A szakminisztérium négy fő célt tűzött ki ezen a területen, így támogató szabályozási környezetet alakítanának ki, bővítenék a finanszírozási forrásokat és fejlesztenék a vállalkozói tudást, illetve infrastruktúrát – olvasható a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján megtalálható a kis- és középvállalkozások fejlesztésének stratégiája (2007-2013) című anyagban.

A dokumentum szerint, ha sikerült ezt a négy célt megvalósítani, akkor javulhatna a kis és középvállalkozások gazdasági teljesítménye. A GKM kiemeli, hogy ez azonban csak úgy valósulhat meg előnyösen az egész ország számára, “ha a kkv-k teljes spektrumának teljesítménye érzékelhetően javul”. Ennek megfelelően bővítenék a foglalkoztatást, javítanák a termelékenységet, és növelnék a cégek közötti együttműködést. További előny a kkv-nak, hogy nemrég bejelentették, hogy az adók összevonása miatt könnyebb lesz a kiscégeknek, illetve a közeljövőben lényegesen egyszerűbb lesz vállalkozást alapítani.

A stratégia által meghatározott beavatkozások megtervezése és megvalósítása során a következő, a koncepcióban megalapozott fő elveket tűzte ki a szakminisztérium:

  • Funkcionális megközelítés. A politikák kialakításánál a funkciókat és nem a szervezeteket kell kiindulási alapként elfogadni. Azokat a szolgáltatásokat keresi, amelyek fejlesztése bármely vállalkozás számára eredményt hoz.
  • Fenntarthatóság. A programok magas donorfüggőségének csökkentésére törekszik. Az ügyfélorientált, hasznos szolgáltatások ösztönzője és mércéje az önfenntartási képesség.
  • Intézményfejlesztés, kapacitásépítés. Önfenntartó módon működni képes struktúrák kialakítása.
  • A piaci mechanizmusokra épülő koordináció. A piaci koordináció, a verseny, a hatékonysági kényszer érvényesítése lehetővé teszi, hogy a siker mércéje a hozzáadott-érték termelésének növekedése legyen, mert a vállalkozások csak a jövedelemtermelés növekedése esetén növelhetik foglalkoztatásukat, lehetnek versenyképesek, és működhetnek stabilan.