A cseh kormány privatizációs törekvései pontot tehetnek a “Budweiser” márkanév birtoklásáért folyó évszázados vita végére.

A Èeské Budìjovice-ben található sörgyár tulajdonosi jogait gyakorló cseh földművelésügyi minisztérium múlt héten zárta le a Budìjovický Budvar privatizációs tanácsadói posztjára kiírt pályázat első fordulóját. A tanácsadó kiválasztását követően a magánosítási folyamat körülbelül egy éven belül fejeződne be. A tender meghirdetésével együtt megindultak a potenciális befektetőkről szóló találgatások, hiszen a cég a legértékesebb még mindig állami tulajdonban lévő cseh társaságok egyike. A tervezett vételárról azonban keveset lehet hallani, tekintettel arra, hogy még a privatizáció során értékesítésre kerülő tulajdoni hányad nagysága sem dőlt el. Az azonban biztos, hogy a társaság legnagyobb értéke a tulajdonában álló “Budweiser” védjegy, aminek értékét a cseh kormányzat 20-30 milliárd cseh koronára (mintegy 180 – 270 milliárd forint) becsüli. A potenciális vásárlók közül a társasággal már több mint száz éve védjegyjogi vitában álló Anheuser-Busch Companies (A-B) a legesélyesebb.

A cseh Budvar és az amerikai A-B közötti vetélkedés a 19. század végére nyúlik vissza, amikor egy Adolphus Busch nevű amerikai állampolgár egy cseh kisváros helyi sörfőzőitől tanult recept alapján kezdett St. Louisban sört főzni. Pechjére azonban nem csak ő, hanem a cseh kisváros sörfőzdéje is sikeres lett, ezért mindkét társaság magának kezdte követelni a sör áruvédjegyét. Egyes források szerint az első jogvita 1906-ban indult a két vállalat között, és csak az elmúlt hat évben 86 peres eljárás zajlott közöttük, melyből a Budvar 69-et megnyert, 12-t pedig elvesztett, öt esetben pedig dodonai döntés született. Ezekben a jogvitákban az A-B arra hivatkozik, hogy Budweiser néven 1876 óta állít elő sört, míg a cseh társaság jogelődjét csak 1895-ben alapították. A Budvar ellenben ezzal védekezik, hogy egy királyi adománylevél 1265-ben adott serfőzési kiváltságot a németül Budweis-nek hívott városkának, ami azt jelenti, hogy a Budvar úgy 800 évvel mégiscsak idősebb amerikai versenytársánál.

A két cég az elmúlt években gyakolatilag országról országra küzdött meg az adott márkanév használatáért, de a vitát egyik sem tudta világviszonylatban eldönteni. Egyszer a Budvar kerekedett felül, máskor a Budweiseré lett az elsőség. A vita az Európai Közösségek Bíróságához is többször eljutott.

A Budvar és amerikai vetélytársa az év elején azonban megállapodást kötött a márkanév használatáról. Ennek értelmében a cseh gyártó Czechwar néven forgalmazza saját termékét az Egyesült Államokban, míg a Budweiser nevet Kelet-Európában (így hazánkban is) használhatja. Az Egyesült Államokban természetesen az amerikai termék fut Budweisr név alatt, míg a világ többi részén valamilyen kompromisszumos gyakorlat alakult ki, például Budvar és Bud néven fut a két ital.

Csehországban most sokan attól félnek, hogy a cseh sörgyár megállapodások révén elért helyzeti előnye elolvadhat egy esetleges privatizációban, mert az új tulajdonos nem áll ki elég hatákonyan a márkanév mellett. Arról nem is beszélve, hogy ha netelán mégis az A-B kerül ki győztesen a versenyből, akkor akár teljesen meg is szűnhet a cseh terméknév használata. Éppen ezért a tanácadói tender győztesének elsődleges feladata az lesz, hogy felmérje a magánosítás terméknévre gyakorolt hatásait és azt, hogy miképpen lehetne megtartani a hagyományos márkanevet.