A Nemzeti Jogvédő Alapítvány és az általa működtetett Nemzeti Jogvédő Szolgálat az alábbi állásfoglalást adja közre azzal a hírrel kapcsolatban, hogy 2007. szeptember 20-án Szlovákia parlamentje nagy többséggel, minden szlovák párt egyetértésével elfogadta azt a határozatot, amely kimondja a háború utáni törvények, így a Benes-dekrétumok sérthetetlenségét.

A nyilatkozat kimondja, hogy a második világháború után Csehszlovákia és a Szlovák Nemzeti Tanács által elfogadott törvények, így a Benes-dekrétumok is megkérdőjelezhetetlenek, érinthetetlenek és nincs mód a megváltoztatásukra. A határozat értelmében az említett törvények ma már nem diszkriminatív jellegűek, így ezek kapcsán nincs mód jogi lépésekre, vagy bármilyen anyagi kárpótlásra.

A Nemzeti Jogvédő Alapítvány a határozat kapcsán szükségesnek tartja az alábbiak megállapítását:

  1. Szlovákia parlamentjének határozata magyar és német népcsoport teljes és feltétlen jogfosztását kimondó Benes dekrétumok megerősítésével állást foglalt a kollektív jogfosztás, s ami ebből következett: magyarok és németek tömegeinek fizikai megsemmisítése, emberi méltóságának eltiprása, teljes vagyonvesztése mellett.
  2. A most megerősített dekrétumok szerint egyebek mellett a magyar embernek sem vagyona, sem nyelvhasználati jogai nem voltak, de még állampolgársága sem lehetett, bírósághoz nem fordulhatott, rádiót nem hallgathatott, ingyenes orvosi ellátásban vagy oktatásban nem részesülhetett. E rendelkezések alapján mintegy ötvenezer magyart hurcoltak el csehországi kényszermunkára, több, mint százezer magyart telepítettek át Magyarországra a lakosságcserének nevezett kényszer-kitelepítés során és háborús bűntett koholt vádjával, mintegy 150.000 hold mezőgazdasági ingatlan és mintegy 15000 lakóház elvételével, mely vagyonvesztésért sem a szlovák, sem a magyar állam nem adott megfelelő kárpótlást. Ezzel súlyosan megsértették Csehszlovákia nemzetiségeinek, a magyar társnemzet tagjainak az élethez, az emberi méltósághoz, tulajdonhoz és a szülőföldhöz való jogát.
  3. Ezen most megerősített dekrétumok egy senki által meg nem választott, dekrétumkiadási joggal és hatáskörrel nem bíró köztársasági elnök érvénytelen rendelkezései voltak, s nemcsak a nemzetközi humanitárius jog általánosan elfogadott szabályaiba ütköztek, hanem az akkori Csehszlovák Köztársaság alkotmányjogi szabályai szerint is érvénytelenek voltak az előbbiek szerint.
  4. Nem igaz, hogy csupán elvi, jogi jelleg nélküli határozmány született: az igazság az, hogy magyarok tömegei a mai napig nem kaphatják vissza a Benes dekrétumok alapján törvénytelenül elkobzott vagyontárgyaikat csakis azért, mert ezen önkényesen jogfosztó, a nemzeti gyűlöleten alapuló szabályokat a Szlovák állam támadhatatlannak tartja, ezzel folyamatosan megsértve az Emberi Jogok Európai Egyezményét és az Európai Unió emberi jogi chartáját.

5.Az előbbi megállapítások súlyát nem csökkenti az 1945 óta mindenkori magyar állam közömbös cinkossága a jogsértésekben, amely megmutatkozott többek között abban, ahogyan a pártállam idején hallgatólag lemondtak a kitelepítetteket a lakosságcsere egyezmény alapján a csehszlovák féltől megillető kárpótlásról, s olyan megállapodást kötöttek amely szerint a magyar államot terhelő háborús jóvátétel fejében lemondtak a Csehszlovákiával szemben érvényesíthető magyar követelésekről.

6. Súlyos felelősség terheli a nemzetközi közösséget azért, mert – noha megfelelő ismeretei voltak a Szlovákiában élő magyar nemzetrész tagjainak jogfosztottságáról, az emberi jogi helyzet aggasztó mivoltáról, mert erről nemzetközi ellenőrzések (monitoring) során meggyőződtek – szemet hunyva felvették Szlovákiát az Európa Tanács, majd az Európai Unió tagjainak sorába. Ezen felelősségüket az sem csökkenti, hogy 1995-ben megkötöttek, majd 1997-ben megerősítettek egy olyan alapszerződést Magyarország és Szlovákia között, amely nem adott igazi biztosítékokat a magyar nemzetrész jogainak megóvása tekintetében, s ugyanakkor elfogadták és megerősítették a jogfosztást szavatoló határokat.

7. Emlékeztetünk arra, hogy a közös határokat abban a téves vagy feltételezett várakozásban fogadtatták el Magyarországgal, hogy a kisebbségként minősített magyar nemzetrész jogait megóvják és szavatolják. A határok nem öncélú intézmények, hanem a nemzetek közösségének azon várakozását fejezik ki, hogy az általuk rögzített területi állapot is alkalmas az alapvető jogok és szabadságok megóvására az érintett népek javára, mert minden hatalmi rendezés célja az emberséges, jogilag elfogadható viszonyok, a népek békés együttélésének megóvása, biztosítása. Ezen várakozás meghiúsulása újabb nemzetközi rendezést tesz szükségessé a határok tekintetében is. Magyarország és Szlovákia határai, főleg a jogfosztás állapotában Szlovákiában élő magyar nemzeti közösség veszélyeztetettsége és jogfosztása miatt, az elfogadott szlovákiai határozmány tanúbizonysága szerint alkalmatlanok arra, hogy az ott élő népek békés együttélését, szabadságát és jogait szolgálják. A szlovákiai határozat sürgetővé teszi a közép európai viszonyok átalakítását hatékony kisebbségvédelmi rendszert jelentő nemzetközi intézményekkel és az etnikai elvet követő határváltoztatásokkal, a nemzetközi és államközi viszonylatokban ismert mércék (az olaszországi Dél-Tirol, a finnországi svéd önkormányzat vagy az angol-skót viszony és számos más önrendelkezési mód) alapulvételével.

8. Magyarországnak alaptörvényben foglalt kötelessége a határon túli magyarok megmaradásának szolgálata. Ennek megfelelően kezdeményeznie kell Szlovákia felelősségének felvetését és megállapítását a nemzetközi intézményekben, az Európa Tanácsban és az Európai Unióban egészen a tagság felfüggesztéséig, illetve kizárás követeléséig, mindent meg kell tennie a kényszerhatárok által elszakított nemzetrészeket megillető megfelelő jogállás elismertetése, a határok megfelelő megvonása érdekében.