Az Országgyűlés internetes honlapján péntek délutántól (szeptember 28.) érhető el a jövő évi költségvetési törvényjavaslat; a büdzséről október 25-én kezdődik a vita – jelentette be Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a házbizottság csütörtöki budapesti ülését követően.

A javaslat azután kerül az internetre, hogy Veres János pénzügyminiszter pénteken átadja Szili Katalinnak a dokumentumot. A házelnök tájékoztatása szerint a 2008-as költségvetés vitáját október 25-én kezdi meg a parlament, az általános vita várhatóan 30 órás lesz.

Mint elhangzott, a jövő héten kétnapos ülést tart a Ház. Az ülés Velkey Gábor mandátumigazolásával kezdődik: őt az SZDSZ jelölte Kis Zoltán megüresedett parlamenti helyére. Hétfőn döntenek a képviselők többek közt a Szülőföld Alap 2005-2006. évi beszámolójáról, valamint az egységes élelmiszerbiztonsági szervezet létrehozáshoz szükséges szabálymódosításokról, kedden pedig folytatódik a tavalyi költségvetés zárszámadásának vitája.

Szili Katalin beszámolt arról, hogy a házbizottság ülésén szóba került a képviselők költségtérítése és a hiányzások szigorítása is. Mint mondta, az eddig felvetett javaslatok elég szerteágazóak, ezeket az átláthatóság igényével, a képviselői munka presztízsének elismerésével kell összehangolni.

A házelnök jelezte, hogy áttekintik a magas állami tisztségviselők javadalmazásának rendszerét, és azt, a többi visegrádi országban miként oldják meg ezt a helyzetet. Döntés született arról, hogy felteszik az Országgyűlés honlapjára az Állami Számvevőszék tavasszal elkészített tanulmányát is.