Az uniós pályázatokhoz szükséges önrészre hitelkonstrukciót biztosít a kormány az önkormányzatoknak. A hitel akár százszázalékos is lehet, huszonöt évre szólhat, és ötéves türelmi idővel indul. Az ellenzék szerint a helyhatóságok nagy része már így is jelentős mértékben eladósodott.

A kormány úgy döntött, hogy a Magyar Fejlesztési Bankkal közösen hitelkonstrukcióval segít az önkormányzatoknak előteremteni az önrészt az ivóvízminőség-javításhoz, a szennyvízelvezetéshez, valamint a hulladékgazdálkodáshoz felvehető uniós forrásokhoz – jelentette be Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter október 10. a kormányszóvivői tájékoztatón.

A miniszter elmondta, hogy ha az önkormányzatok ilyen célra uniós forrásokhoz jutnak, akkor a kötelező önrészhez akár a pénz száz százalékára is hitelt kaphatnak a fejlesztési banktól. A hitel huszonöt évre szólhat, és ötéves türelmi idővel indul, azaz ennyi ideig nem kell megkezdeni a törlesztését.

A miniszter ismertetése szerint az első öt évre, amikor még zajlik a beruházás, a kormány kamattámogatást is ad. Az ebben az időszakban keletkező kamatköltség csaknem nyolcvan százalékát a kormány fogja állni, így a felvett összeg egy-másfél százalékát kitevő kamatot kell majd kifizetniük az önkormányzatoknak ez alatt az idő alatt. Bajnai hangsúlyozta: Magyarországon arra már nem hivatkozhat önkormányzat, hogy azért nem teszi rendbe az ivóvizet, mert nincs rá pénze.

Van rá uniós forrás, és a hiányzó részre lesz kormányzati költségvetési támogatás. Becsléseik szerint 900-950 milliárd forintot kell ivóvízminőség-javító, a szennyvízelvezetést és a hulladékgazdálkodást érintő fejlesztésekre fordítani 2015-ig.
Az EU mind szigorúbb szabályozása szerint bizonyos témákban kötelesek az önkormányzatoktól, azaz a pályázatok leendő nyerteseitől meghatározott mértékű önrészt kérni. Ennek mértéke 15-30 százalék lehet. Ezek magasabb összegek, mint amire az önkormányzatok korábban számítottak. A szakminiszter rámutatott: összességében 150-200 milliárd forint feletti összeget finanszírozhatnak meg ezzel a konstrukcióval.

Nógrádi Zoltán fideszes országgyűlési képviselő, Mórahalom polgármestere elmondta: az önkormányzatok már így is jelentős mértékben eladósodottak, és görgetik maguk előtt a korábbi tartozásokat. Az önkormányzati adósságállomány tavaly százhatvanmilliárd forintra duzzadt. Az államháztartási törvény értelmében – a képviselő szerint – a helyhatóságok jelentős része mára teljesen hitelképtelenné vált.