Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) honlapján megjelentetett egy, a televízió nézők védelmét szolgáló tájékoztatót, amelyben egyfelől összefoglalja az interaktív telefonos játékokban való részvétel elemi szabályait, másfelől rámutat azokra a jelenségekre, amelyek a nézők ,,megtévesztését” szolgálhatják.

Az Országos Rádió és Televízió Testülethez az elmúlt években több állampolgári beadvány érkezett a televíziókban megjelenő interaktív telefonos nyereményjátékokkal kapcsolatban. A bejelentések alapján lefolytatott vizsgálatok minden esetben a Testület hatáskörének hiányát állapították meg, így a televíziók szankcionálására a hatóságnak nem nyílt jogi lehetősége.

A Gazdasági Versenyhivatal 2007-ben – többek között az ORTT részéről továbbküldött panaszok alapján – átfogó vizsgálatot folytatott az interaktív telefonos játékokkal kapcsolatban. A vizsgálat végén a Versenytanács úgy döntött, elfogadja az interaktív telefonos játékokat készítő vállalkozások és a műsorokat sugárzó tévécsatornák önkorlátozó vállalásait, hiszen ezek garanciának mutatkoznak arra, hogy a televízió nézők (játékosok) a jövőben megfelelő tájékoztatásban részesüljenek az ilyen típusú játékok pontos szabályairól.

A GVH álláspontját megismerve az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) úgy döntött, hogy megjelentet egy, a televízió nézők védelmét szolgáló tájékoztatót, amelyben egyfelől összefoglalja az interaktív telefonos játékokban való részvétel elemi szabályait, másfelől rámutat azokra a jelenségekre, amelyek a nézők ,,megtévesztését” szolgálhatják.

A játékban részt venni kívánóknak mindenek előtt tisztában kell lennie azzal a ténnyel, hogy a szabályok tekintetében a ,,bizonytalanság” fenntartása a játékkészítő és a műsort sugárzó csatorna érdekében áll továbbra is, hiszen ily módon olyan nézőktől is fogadhatnak majd emeltdíjas telefonhívásokat, akik a szabályok pontos ismeretében egyáltalán nem, vagy nem annyiszor telefonáltak volna. Ennek kiküszöbölése érdekében az alábbiak ismerete feltétlenül szükséges:

Az ORTT felhívja az interaktív telefonos nyereményjátékokba jelentkező televízió nézők figyelmét, hogy a betelefonálás előtt kellő körültekintéssel járjanak el, azaz ismerjék meg a játék pontos szabályát, informálódjanak a telefonhívás díjáról, a játékba kerülés feltételeiről, az alap nyeremény összegéről illetve a joker-játékba kerülés lehetőségéről. A GVH döntése nyomán született kötelezettségvállalás értelmében, ezek az
adatok 2007. szeptember 1-től kötelezően megjelennek az alábbi honlapokon:
www.rtl.hu , www.tv2.hu , www.spektrum.hu , www.atv.hu

A telefon-kapcsolat kezdeményezése díjfizetési kötelezettséggel jár, azaz minden hívás (és nem csak a kapcsolás) jelenleg körülbelül bruttó 300 Ft-ba kerül a játékos számára.

A telefonhívást követő ,,kapcsolás”, illetve a belépéshez szükséges kérdés helyes megoldása nem garantálja a játékba való részvételt, hiszen a beérkező jelentkezők közül egy számítógép sorsolja ki azt a szerencsést, akit az adásba kapcsolnak.

A különböző elnevezésű (pl.: Pénzeső, Pénzhalász, Játszma, Telefortuna, Nyerő vonal, Virítóm!, Szóda, Többet ésszel, Kvízaréna stb.) játékok forgatókönyve szinte azonos. A játék első részében ismertetésre kerül a megoldandó (nagyon egyszerű) feladvány, a játékmester ekkor kezdi el buzdítani a nézőket a telefonálásra. Ez a fázisa a játékénak a ,,pénzgyűjtés” és ezért ebben a részben – a tapasztalatok szerint – főként olyan telefonálókat kapcsolnak az adásba, akik rossz választ adnak, hiszen ezzel a módszerrel azt a látszatot lehet kelteni, mintha a játékosok lennének ,,ostobák”, és hibás válaszaikkal csak rabolják a játékidőt. Ha valaki ebben a fázisban játék lehetőséghez jut, akkor ő – jó válasz adása esetén – csupán az alapnyereményre (néhány ezer forint) jogosult, továbbá lehetőséget kap a játék második fázisában, azaz a joker-játékban való részvételre.

A GVH döntése nem tért ki arra az esetre, amikor a műsoridő letelik anélkül, hogy a jackpot játékra sor kerülhetett volna. Ennek a lehetőségét a játékba jelentkezés előtt ugyancsak alaposan mérlegelnie kell a játékba jelentkezőknek.

Az ORTT úgy ítéli meg, hogy a GVH eljárását lezáró, a játék készítői és az érintett műsorszolgáltatók részéről tett kötelezettségvállalás betartása biztosítéka lehet a játék tisztaságának, hiszen a pontos, jól érzékelhető információk (hívás díja, nyeremény összege, játékba kerülés menete stb.) segíthetik a nézőket döntésük meghozatalában. Ugyanakkor, amennyiben a játék készítői vagy a műsorszolgáltatók eltérnek a kötelező kötelezettségvállalás tartalmától, tevékenységük ellen újabb vizsgálat indítható a GVH részéről.