A médiahatóság törvényjavaslatot dolgozott ki, két változatban, saját helyzete rendezésére; mindkét verzió a közigazgatási törvény hatálya alá vonná a szankcionálási eljárásokat – értesült pénteken (október 19.) az MTI az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) üléseinek egyik rendszeres résztvevőjétől.

A jogszabályváltozást az teszi szükségessé, hogy az Alkotmánybíróság június végén – december 31-i hatállyal – megsemmisítette a médiatörvény azon passzusait, amelyek a szankciókirovás során az ORTT hatósági eljárásának alapját adták.

Az MTI információja szerint a jövő év első napjával életbe léptetni javasolt két változat között annyi a különbség, hogy a második lehetővé tenné, hogy a műsorszolgáltatási szerződés azonnali hatályú felmondása esetén gyorsított, egyfokú felülvizsgálati eljárást tarthassanak a Fővárosi Ítélőtáblán.

A médiahatóság által javasolt változtatás kimondaná: szankcionálási kérdésekben “és a műsorszolgáltatási szerződésben rögzített jogkövetkezmények érvényesítése során a Testület közigazgatási ügyben eljáró szerv”, eljárására a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvényt kell alkalmazni.

Kovács György, az ORTT elnöke – a javaslat megszületésének hírét megerősítve – az MTI-nek elmondta: a dokumentumot megküldték a házelnöknek, a kancelláriaminiszternek, valamint az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának abban a reményben, hogy ha év végéig nem születik meg az új médiaszabályozás, valamelyik címzett a törvényhozás elé terjeszti az ORTT- javaslatot.