Az Alkotmánybíróság november 19-én megállapította a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12.330/1945. M.E. számú rendelet és az ezzel kapcsolatos rendeletek alkotmányellenességét.

Az alkotmányjogi panasz előterjesztői kérelmükben előadták, hogy a Magyar Állam által az állam tulajdonjogának megállapítása iránt indított perben a bíróság a sérelmezett jogszabályok alapján a Magyar Állam tulajdonjogát állapította meg az indítványozók által (elbirtoklás, öröklés, átruházás jogcímeken) a tulajdonukban állónak vélt ingatlanra, amely így a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény akkor hatályos – és az 1991. évi XIV. törvény 15. § (3) bekezdésének a) pontja által hatályon kívül helyezett – 121. § (3) bekezdésében foglalt tilalom miatt elbirtoklás tárgyát nem képezhette. A sérelmezett jogszabályok a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről, az áttelepülésre kötelezettek vagyonának zár alá vételéről és elkobzásáról rendelkeztek. Az indítványozók álláspontja szerint a per tárgyát képez ingatlannak az állam általi megszerzését kimondó alkotmányellenesek, ezért kérték ügyükben az alkalmazási tilalom kimondását.

A testület megalapozottnak találta az alkotmányjogi panaszt. Az Ab már 1991-ben kimondta: „A tulajdon mindenféle megkülönböztetés vagy a tulajdonosok bármifajta csoportosítása nélküli védelme mellett az államnak biztosított az a joga, hogy kivételesen és a köz érdekében, törvényben szabályozott esetben és módon, de csak teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett tulajdont elvonjon. Az elvonást elrendelő egyedi vagy törvényi aktus akkor ütközik az alkotmányba, ha e feltételek bármelyike hiányzik. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az állami tulajdonba vételt elrendel jogszabályok mindegyikéből hiányoznak az Alkotmány által előírt feltételek.

Nem lehet ugyanis közérdeknek tekinteni – és kivételként sem megengedni – olyan állami tulajdonszerzést, a tulajdonosok jogának korlátozását, elvételét, amely emberek, társadalmi csoportok megbélyegzésén, bármiféle diszkriminációján alapszik.”

Az Ab nem látta indokát annak, hogy korábbi határozatában foglalt megállapításaitól a jelen alkotmányossági vizsgálat során eltérjen. Ennek alapján megállapította, hogy a Németországba áttelepülni köteles magyar állampolgárok vagyonának zár alá vételéről és elkobzásáról rendelkező rendelet 10. §-a alkotmányellenessé vált, annak alkotmányellenességét az Alkotmány 13. §-ának sérelme miatt állapította meg.