Az Országgyűlés hétfőn (november 26.) este folytatta le az egyes büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról szóló javaslat részletes vitáját.

Bárándy Gergely (MSZP) azt javasolta, hogy ne támogassák a szabad demokrata Gusztos Péter módosító javaslatait, mivel álláspontja szerint azok nem egyeznek az előterjesztés összhangjával, illetve a törvényalkotó elképzeléseivel.

Kiemelte: bizonyos bűntetteknél a sértettnek kellene bizonyítani a bíróság előtt, hogy életminőség-romlást okozott, tehát materiális az elkövetett cselekmény. A képviselő bírálta a zaklatás jogállásának megváltoztatására irányuló javaslatokat is, például a félelemkeltés kapcsán.

Hankó Faragó Miklós (SZDSZ) elmondta: ő sem ért teljes egészében egyet Gusztos Péter minden javaslatával, de azokkal civil, emberi jogi szervezetek keresték meg a képviselőt, mindennapi tapasztalataikkal, amit az Országgyűlésnek is megéri átgondolni.

Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter a vitában elhangzottakra reagálva arról beszélt, hogy a kormány nem támogatja azokat a javaslatokat, amelyek átdolgoznák a jogszabályt.

Az elnöklő Világosi Gábor lezárta az általános vitát, a módosító indítványokról várhatóan következő ülésé határoz a Ház.