Az államfő ismét önállóan jelöl ombudsmanokat – írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap.

A jövő hét elején együtt tesz javaslatot Sólyom László köztársasági elnök a jövő nemzedékek ombudsmanjának és az új adatvédelmi biztosnak a személyére – mondta a lapnak Kumin Ferenc, a Köztársasági Elnöki Hivatal főosztályvezetője.

A cikk szerint az államfő az után döntött az egy időben történő jelölés mellett, hogy az Országgyűlés hétfőn megszavazta a jövő nemzedékek ombudsmanjáról szóló törvénymódosítást. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos mandátuma december 13-án jár le.

Kumin Ferenc elmondta: Sólyom László az eddigi gyakorlatnak és az alkotmányos szereposztásnak megfelelően önállóan hozza meg döntését annak érdekében, hogy a megválasztandó ombudsmanok személye ne politikai alku tárgya legyen, hanem valóban a szakmai rátermettség és a függetlenség legyen a legfontosabb kritérium.

Ha a képviselőcsoportok elfogadják a köztársasági elnök által javasolt személyeket, a parlament előreláthatólag december 17-én megválaszthatja az országgyűlési biztosokat – olvasható a Magyar Hírlapban.