Megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla Gyurisné dr. Komlóssy Éva vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy sándorfalvi asszonyt, B.-né R. M.-t férje megöléséért I. fokon 8 év 6 hónap börtönre és 9 év közügyektől eltiltásra ítéltek.

A táblabíróság úgy látta, hogy – figyelembe véve az enyhítő körülményeket, közöttük a vádlott büntetlen előéletét, őszinte beismerő vallomását, megbánását, a sértett évek óta folytatott magatartását – az I. fokú ítéletben kiszabott büntetés túlságosan súlyos, ezért azt az ítélőtábla 7 év börtönre és 6 év közügyektől eltiltásra enyhítette. Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek helye nincs.

A büntetlen előéletű, nyolc általánost végzett, takarítónőként dolgozó vádlott 1993-ban kötött házasságot az ügy sértettjével, B. L.-val, aki halálát megelőzően kőműves segéd volt. A házasságból egy közös gyermek született.

A sértett az együttélés alatt folyamatosan italozott, alkoholfogyasztása egyre nőtt, 2001-2002-től már majd’ minden nap részegségig leittasodott. Emiatt a házasság megromlott, gyakorivá váltak a veszekedések, amik leginkább a sértett italozó életmódja miatt robbantak ki. De a vádlott azt is sérelmezte, hogy férje játékgépezett, fizetését nem adta haza, így a háztartás terhei szinte kizárólag az asszonyra hárultak.

A sértett a viták során többször bántalmazta is a vádlottat. Egy ilyen esetet követően a vádlott orvosi kezelésre szorult, s a válást fontolgatta, de ettől a sértett 2005-ben bekövetkezett megbetegedése miatt elállt. Amikor a sértett felépült, kiújultak a viták, veszekedések, s az asszony is inni kezdett.

2007. január 27-én a vádlott egész nap italozott, s ennek hatására estére a közepes-súlyos fok határán lévő ittas állapotba került. Ezen a napon is vitatkozott a vádlott és a sértett, ami este is folytatódott. A szintén ittas férj kiment a konyhában süteményt készítő feleségéhez, szidalmazni kezdte az asszonyt, annak édesanyját, mire a nő indulatos lett, és egy konyhakéssel nyakon szúrta a sértettet, aki rövid időn belül meghalt. A bűncselekményt követően a vádlott kérésére első házasságból származó gyermeke értesítette a mentőket.

Emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2007. szeptember 4-én B.-né R. M. (1954 – sándorfalvi lakos) vádlottat, s ezért őt 8 év 6 hónap börtönre ítélte, és 9 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, az ügyész elfogadta az ítéletet.