Szánt szándékkal szegi meg a gazdasági reklámtörvény direkt marketing technikát tiltó rendelkezéseit a Philip Morris. Legdurvább példája ennek a cigarettás dobozokba elhelyezett cigaretta reklám az úgynevezett doboz inzert. A fogyasztóvédelmi hatóság most első fokon precedens értékű – húszmillió forintos – bírságot szabott ki egyetlen doboz inzert kampányért a cigarettaforgalmazó cégre.

Az eddigi legnagyobb összegű, húszmillió forintos, bírságot szabta ki a Philip Morrisra (PM) az elsőfokú fogyasztóvédelmi hatóság, megelégelve, hogy a társaság számos korábbi bírság ellenére folytatta jogsértő dohányreklámozási gyakorlatát. A tetemes összeggel egy cigarettás dobozokba helyezett dohányreklám miatt bírságolták az életvitelszerűen jogsértő dohányipari céget. A Füstirtók Egyesülete kezdeményezésére lefolytatott eljárás során a PM régi gyakorlatának megfelelően megtagadta az együttműködést a hatósággal, nem volt hajlandó feltárni, hány millió cigarettásdobozba helyezett illegális dohányreklámot. A korábban a dohányreklámozás területén kifejezetten a dohányipar érdekeinek megfelelő határozatokat hozó fogyasztóvédelmi hatóság most precedens értékű döntést hozott. Eddig az volt a gyakorlat, hogy ha a PM a hatóság egyetlen levelére megtagadta az adatszolgáltatást, akkor a felügyelőség bizonyítottság hiányában nem folytatta le a teljes körű vizsgálatot, hanem a konkrét bejelentés alapján egyetlen esetre vetett ki egy nevetséges bírságot. Hiába köztudott például hogy egy promóciós kampányt több száz helyszínen több mint 1500 esetben rendel meg a PM, a Füstirtók által lefényképezett egyetlen promóció alapján jártak csak el. Most fordult a kocka: valóban elrettentő mértékű bírság kiszabására került sor.

A Füstirtók Egyesület által a PM ellen kezdeményezett reklám-felügyeleti eljárások során 2007-ben hat jogerős döntés született, amelyekben összesen 3,4 millió forint bírságot kellet a PM-nek kifizetnie. Szintén a Füstirtók Egyesület kezdeményezésére 2007. december 10-i jog-erős határozatában Péterfalvi Attilla adatvédelmi biztos arra kötelezte a PM-et, hogy az általa megrendelt promóciók, és egyéb akciók során jogellenesen összegyűjtött – becslésünk szerint több millió – illegális személyes adatot harminc napon belül semmisítse meg. Ezzel kapcsolatban a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2007. november 21-i határozatában szintén a Füstirtók Egyesület kezdeményezésére egymillió forint bírságot szabott ki jogerősen az illegális adatgyűjtés telefonszámát tartalmazó PM plakátoknak helyt adó SPAR Magyarország Kft-re.