Az Európai Bizottság Verseny Főigazgatósága 2007. december 19-én kelt határozatában megállapította, hogy a Mastercard és a Maestro kártyarendszerek határon átnyúló tranzakciói esetében alkalmazott bankközi jutalék felszámítása beleütközik az Európai Unió versenyjogi szabályaiba.

A bankközi jutalék eljárásban vizsgált fajtája a bankkártyás fizetések esetében kap szerepet. Az úgynevezett négyszereplős modellben a vásárlón és az eladón kívül a kártyás fizetési tranzakcióban két bank is szerepet kap: az egyik bank az eladó bankja, a kártyaelfogadó bank, amely a kártyaleolvasó készüléket az eladóhoz telepíti és biztosítja működését. A másik bank a kártyakibocsátó bank, amellyel a vásárló áll kapcsolatban. A bankközi jutalék azt szabályozza, hogy a kártyaelfogadó bank a kereskedőtől kapott díjból mekkora részt köteles átadni a kártyakibocsátó banknak.

A bankközi jutalék alkalmazása és mértéke általában a bankok és a kártyatársaságok megállapodásának eredménye. Ez a megállapodás azonban alkalmas a verseny korlátozására is: a bankközi jutalék mértéke ugyanis törvényszerűen beépül a kereskedőktől a kártyaelfogadásért kért díjakba, és ezek a megnövekedett költségek aztán a fogyasztói árakban is jelentkeznek. Ráadásul a magas kártyaelfogadási díjak a bankkártyás fizetés elterjedését is gátolják.

Az Európai Bizottság megállapította, hogy a bankközi jutalékról vizsgált megállapodás beleütközik az Európai Közösségeket létrehozó Szerződés 81. cikkének (1) bekezdésébe, amely a versenykorlátozó megállapodásokat tilalmazza. A Bizottság azt is megállapította, hogy az eljárás során a Mastercard nem bizonyította, hogy a megállapodás olyan előnyökkel járna, amelyek alapján fennállna a 81. cikk (3) bekezdése szerinti mentesülés lehetősége.

A jogsértés megállapítása mellett az Európai Bizottság hat hónapos határidőt adott a Mastercardnak, hogy megszüntesse a bankközi jutalék jelenlegi rendszerét. Amennyiben a Mastercard a megszabott határidő alatt nem tesz ennek eleget, globális forgalmának 3,5 százalékát köteles befizetni napi bírságként.
Az Európai Bizottság döntése értelmében várhatóan csökkeni fognak a kereskedők által a bankoknak fizetendő díjak, ami a kereskedők által felszámított fogyasztói árakban is tükröződni fog.