Több nagy pert is lezárhat a Fővárosi Ítélőtábla még az idén; többek között a Globex- és a Princz-ügyben, továbbá Szabadi Béla és társainak, valamint Szlávy Bulcsú megölésének ügyében is ítélet születhet az év első felében – tudta meg az MTI a Fővárosi Ítélőtábla sajtófőnökétől.

Felkai György tájékoztatása szerint várhatóan még januárban kimondja döntését a táblabíróság Princz Gábor, a Postabank egykori elnök-vezérigazgatójának és társainak büntetőperében. Az ügyben korábban az elsőfokon eljáró Fővárosi Bíróság felmentette a 34,6 milliárd forintos, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel megvádolt hét embert.

Az ügyben az ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezését kérte és új eljárás elrendelését indítványozta, míg Princz Gábor ügyvédje az ítélet helybenhagyása mellett érvelt.

Februárban Szabadi Béla és társainak perét zárja le a tervek szerint a táblabíróság. Szabadi Bélát, aki az Orbán-kormány idején Torgyán József minisztersége alatt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) politikai államtitkára volt, tavaly ősszel felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság 19 rendbeli hivatali visszaélés, továbbá hűtlen kezelés miatt.

Szintén az év első hónapjaiban tárgyalja a táblabíróság a Globex-ügyet. A még 2006. decemberében kihirdetett elsőfokú ítélet szerint Postáné Vellai Györgyike első rendű vádlottat, a Globex egykori vezérigazgatóját két év hat hónap, Vajda László, másodrendű vádlottat, a cégcsoport egyik tulajdonosát pedig egy év nyolc hónap letöltendő börtönre ítélték. Mivel a büntetésbe az előzetes letartóztatásban töltött időt is beszámítják, ezért az elsőfokú ítélet szerint sem az első-, sem pedig a másodrendű vádlottnak nem kell börtönbe vonulnia.

A vád szerint értékpapírok kibocsátása, portfóliókezelés, illetve más ügyletek miatt 1996 és 1998 között sok száz kisbefektetőnek és több önkormányzatnak összesen több mint hatmilliárd forintos kárt okozó sikkasztást, hűtlen kezelést és tőkebefektetési csalást követtek el a vádlottak.

Ugyancsak megkezdi az ítélőtábla másodfokon tárgyalni a Szlávy-ügyet, amelyben korábban a Pest Megyei Bíróság mondta ki a vádlottak bűnösségét. A perben három férfit vádolnak azzal, hogy 1997. július 31-én a “Balaton királyaként” ismert Szlávy Bulcsút Budaörsre csalták, Wappler László megbízásából annak irodájában lelőtték, majd holttestét a főváros XII. kerületében egy garázs szerelőaknájába rejtették és lebetonozták.

Mind a négy perben akár jogerős ítélet is születhet. Ez attól függ, hogy a táblabíróság esetlegesen új eljárás megindítását tartja-e szükségesnek, illetve attól, hogy a korábbi elsőfokú ítéletekkel eltérő ítéletet hoz-e. Utóbbi esetben ugyanis a jog lehetőséget biztosít a harmadfokú eljárásra, ha a két bíróság ellentétes ítéletet hoz.

Az MTI a Fővárosi Bíróságot is megkereste, hogy az ott tárgyalt, közérdeklődésre számot tartó ügyekben – például a brókerbotrány perében illetve a móri bűncselekménnyel megvádolt Hajdú László büntetőügyében – mikorra várható döntés. A bíróság erre úgy válaszolt, hogy “az egyes eljárások során a bizonyítási eljárás terjedelme miatt az ügyek befejezésének időpontjai előre nem meghatározhatóak. Ezért jelenleg nem tudunk nyilatkozni arról, hogy mely ügyekben várható ítélet a 2008-as évben”.