Emelkednek a közúti szabálysértésekért kiszabható bírságok május elsején. A sebességhatár túllépése például legalább 30 ezer forintba „kerül” majd.

Május elsején lép hatályba az új közlekedési bírságolási rendszer. A kormány a múlt év végén fogadta el a 410/2007. számú rendeletet, amelynek mellékletéből kiderül,milyen összegű büntetésre számíthatnak az autósok, ha a lakott területen belül és kívül, valamint a gyorsforgalmi utakon túllépik a megengedett sebességhatárt.

Például: ha valakit városban 50 helyett 65-tel mér be a traffipax, 30 ezer forintos büntetésre számíthat, de ha 91-gyel száguldott, a bírság 90 ezer forint lehet. Autópályán már 13 km/órás sebességtúllépés esetén is kiszabhatják a 30 ezer forintos bírságot. Százezer forintba kerülhet a piroson történő áthajtás, ha pedig valaki fokozottan védett természeti területre hajt, 300 ezer forintot kockáztat.

A miniszterelnök tavaly szeptemberben jelentette be az új rend programját, melynek részeként nulla toleranciát hirdettek a közlekedésbiztonságban. A program koordinálására Kondorosi Ferenc korábbi igazságügyi államtitkárt kormánybiztosnak nevezték ki.