A versenytörvény a versenyfelügyeleti és a versenypártolási tevékenységén túl a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feladatául szabja a versenykultúra fejlesztését is. Az ezzel kapcsolatos munkát a hivatal szervezetén belül 2005-ben létrehozott Versenykultúra Központ (VKK) éves munkaterv alapján végzi. A VKK ezévi munkaterve most került nyilvánosságra.

A versenykultúra fejlesztésével az a GVH célja, hogy a jogalkotók, a piaci versenyben részt vevő vállalkozások, valamint a fogyasztók olyan információkat kaphassanak, amelyek segítik eligazodásukat a versennyel kapcsolatos előírások betartásában, a versenyhez fűződő közérdek megítélésében, a szabályozás kialakítása során a verseny szempontjainak a figyelembe vételében, valamint a GVH szerepének és pontos cselekvési lehetőségének megismerésében. A VKK ezen ismereteket széles célközönségnek szánja, ideértve elsősorban a versenyjoggal foglalkozó felsőoktatási intézmények diákjait, oktatóit; az alap- és középfokú oktatásban résztvevő, érdeklődő tanárokat, tanulókat; a verseny közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó szakmai közélet szereplőit; a versenyjogi jogvitákban döntő bírákat; a hivatal eljárásaival kapcsolatba kerülő vállalatokat, kiemelten a kis- és középvállalkozásokat, valamint a közigazgatásban dolgozó azon munkatársakat és döntéshozókat, akik munkájuk során a verseny területtel valamilyen módon kapcsolatban kerülnek, így például az országgyűlési képviselőket és szaktanácsadóikat is. A VKK 2008-as munkaterve a 2008 január 1. és december 31 közötti időszakra előirányzott feladatok listáját tartalmazza. A munkaterv a GVH szakmai hátterére építő, a versenykultúra fejlesztésének célját szolgáló (az I. pontba szedett) tevékenységek mellett alatt azokat a programokat (II. pont) is tartalmazza, amelyek megvalósításában a GVH más szervezetek munkájára számít, s ehhez pénzügyi, illetve szükség szerint szakmai támogatást is nyújt. A támogatások elnyeréséhez szükséges pályázatok kiírása hamarosan megtörténik.

A VKK feladatai 2008-ban:

  • 1.) Idegen nyelvű szakkönyv fordítása magyar nyelvre, valamint megjelentetése

Fontos, hogy a versenyjog, a versenypolitika, illetve a piacelmélet témakörében megjelent, nemzetközileg elismert fontosabb szakkönyvek magyar nyelven is elérhetővé váljanak. A VKK a szóba jöhető szakkönyvek kiválasztásakor azt tartja szem előtt, hogy a magyar nyelven kiadásra kerülő művek mind jogi, mind közgazdasági szempontból áttekintő képet adjanak a versenyjog és versenypolitika aktuális kérdéseiről, valamint tartalmazzák azokat a fontos jogeseteket is, amelyek alapjait jelentik a nemzetközi gyakorlatnak.

  • 2.) Ismeretterjesztő kiadványok megjelentetése

A VKK közérthető kiadványok segítségével próbál hozzájárulni ahhoz, hogy a versennyel, illetve a versenyjoggal kapcsolatos alapvető fogalmak, az egyes ágazatok, piacok versenyjogi sajátosságainak széles körű ismeretét elősegítse. A kiadványokkal a VKK olyan aktuális kérdések, problémák bemutatására törekszik, amelyeket a GVH az utóbbi időszakban fontosnak talált. A kiadványok – azok terjedelmi adottságaitól függően – tájékoztató füzetek, illetve rövid szórólapok formájában kerülnek kiadásra, valamint tartalmuk a honlapon (www.versenykultura.hu) is megjelenik. A VKK azonban nemcsak egyszeri kiadványokkal jelentkezik, de Versenytükör néven 2005 szeptemberében egy versenyjogi-versenypolitikai tárgyú időszaki lapot is indított és annak kiadásáról 2008-ban is gondoskodni fog.

  • 3.) Szakmai rendezvények szervezése

A VKK a szakmai rendezvények keretében történő képzést, ismeretátadást tekinti a versenyjogi-versenypolitikai, illetve piacelméleti tájékoztató munka egyik legfontosabb eszközének. A színvonalas szakmai rendezvények elősegítik a magyarországi tudományos élet és közélet működését és fejlődését, a versenyjogi és a versenypolitikai, illetve a piacelméleti kérdésekkel foglalkozó kutatóknak a hazai és a nemzetközi tudományos vérkeringésbe történő bekapcsolódásának megkönnyítésén keresztül.

  • 4.) Megjelenés a tömegkommunikáció különböző csatornáin

A tömegtájékoztatás használható fel a leghatékonyabban arra, hogy a VKK széles társadalmi csoportokat tájékoztasson a versenypolitikával, valamint a fogyasztói döntéshozatal védelmével kapcsolatos alapvető ismeretekről, a GVH tevékenységeiről, valamint a gyakran felmerülő és széles társadalmi rétegeket érintő kérdésekről. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, igény van arra, hogy a GVH egyes versenyfelügyeleti döntései vagy ágazati vizsgálatban tett megállapításai részletesen elemzésre, megvitatásra kerüljenek.

  • 5.) Felsőoktatáshoz kapcsolódó szakirodalmi könyvtárfejlesztés

A VKK a versenyjogi, versenypolitikai, illetve piacelméleti képzést nyújtó magyarországi felsőoktatási intézmények könyvtárainak fejlesztését alapvető fontosságúnak ítéli a szakirányú felsőoktatásban folyó oktatómunkához szükséges háttéranyagok széles körű elérhetőségének biztosítása érdekében. Ezért támogatást biztosít ezen intézmények számára szakirodalmi állományuk bővítéséhez.

  • 6.) A versennyel kapcsolatos, rendszeres tudományos kutatások

A VKK 2008-ban több, a versennyel kapcsolatos tudományos kutatás megvalósítását kezdi meg. A korábbi évekhez hasonlóan folytatódik a magyarországi versenykultúra állapotát vizsgáló felmérés, azonban 2008-ban a VKK átfogó közvélemény-kutatás helyett három alkalommal kisebb felméréseket végeztet, amelyek a lakosság körében a GVH eljárásainak, versenypártolási akcióinak „ismertségét” és a hivatal munkájának megítélését vizsgálják majd. Már 2007-ben megkezdődött annak a kutatásnak az előkészítése, amelynek célja egy, a magyar gazdaságban tapasztalható verseny feltételeit és állapotát figyelemmel kísérő adatállomány létrehozása és az adatállomány alapján a magyar gazdaságban zajló verseny alakulásának bemutatása („Versenystatisztika”). A VKK céljai között szerepel továbbá egy olyan évente megjelenő – a VKK-hoz kapcsolódó, de független kutatók által írt – szakértői elemzés kidolgozása és publikálása is, amely általában véve, illetve meghatározott területeken részletesebben értékeli a gazdasági verseny állapotát, feltételeit és hatásait („Kaleidoszkóp”).

  • 7.) Szakmai kapcsolatok intézményesítése

A VKK szorosabbra kívánja fűzni a szakmai együttműködést a GVH és a versenyjoggal, versenypolitikával foglalkozó tudományos-oktatási élet kulcsszereplői (elsősorban egyetemek, egyetemi szervezetek) között.

  • 8.) Együttműködés az ágazati szintű versenykultúra fejlesztése érdekében

A GVH által az elmúlt években az ágazati felügyeleti hatóságokkal kötött együttműködési megállapodások, noha a középpontban a jogalkalmazási kérdések álltak, kitértek a versenykultúra fejlesztése érdekében szükséges együttműködésre is. A VKK célul tűzi ki, hogy a versenykultúra fejlesztése érdekében végzett szakmai együttműködést is szorosabbra fűzze a GVH és az ágazati felügyeleti hatóságok (Nemzeti Hírközlési Hatóság, Magyar Energia Hivatal, Magyar Vasúti Hivatal, Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) között.

  • 9.) Az országgyűlési képviselők és tanácsadóik, továbbá a kormányzat szakértői és tisztségviselői, valamint az önkormányzatok számára versenyjogi és piacelméleti tájékoztatás

A versenykultúra és a fogyasztói döntéshozatal kultúrája fejlesztésének egyik ismérve a versenybarát szabályozási környezet elősegítése, amelynek előfeltétele a jogalkotók versenypolitikával, valamint a fogyasztói döntéshozatallal és védelmével kapcsolatos tájékozottságának növelése.

  • 10.) A versenyügyekkel kapcsolatba kerülő bírák munkájának támogatása

A bírák két területen kerülhetnek kapcsolatba a versenytörvénnyel, egyrészt a GVH versenyfelügyeleti eljárásaiban hozott közigazgatási határozatok felülvizsgálata során, másrészt a magánjogi jogérvényesítés alkalmazásakor. A versenytörvény legutóbbi módosításával új feladatként jelent meg a bíróságok számára a magánjogi jogérvényesítés lehetősége. A korábban kizárólag a GVH által elbírálható versenyjogi jogsérelmek esetében is megnyílt az út a polgári perben történő igényérvényesítés előtt, s ezzel jelentősen megnőtt a versenyjogi ügyekkel kapcsolatba kerülő bírák száma. Emiatt válhat szükségessé az e speciális jogterületre vonatkozó szakirodalom ismerete, amelyhez a VKK elsősorban a Magyar Bíróképző Akadémia Tájékoztatási és Dokumentációs Központjának, illetve könyvtárának fejlesztésével járulhat hozzá.

  • 11.) A VKK infrastruktúrájának karbantartása, fejlesztése

A VKK-hoz legkönnyebben vezető út egy jól használható, naprakész és informatív honlappal lehetséges, amely folyamatos karbantartásra szorul. A VKK által megvalósítandó infrastrukturális fejlesztések körébe tartozik még a GVH külső érdeklődők számára is nyilvános szakkönyvtárának fejlesztése is.

  • 12.) A „Versenykultúráért” díj

A VKK a versenykultúra fejlesztésében kiemelkedő szerepet vállaló – a versenyhivatalon kívül tevékenykedő – szakemberek munkájának elismerésére megalapította a „Versenykultúráért” díjat, amely 2006-ban és 2007-ben is átadásra került.

Más szervetek versenykultúra fejlesztő tevékenységének támogatása

  • 1.) Szakmai rendezvények szervezésének, illetve szakmai rendezvényeken való részvételnek a támogatása

Amellett, hogy a VKK maga is szervez – saját finanszírozással – különböző szakmai rendezvényeket, mind szakmailag (munkatársai előadói részvételének biztosításával), mind pályázati úton anyagilag is támogatja mások által szervezett rendezvények, előadások, konferenciák, szakmai fórumok, szemináriumok, tréningprogramok stb. megvalósítását, ideértve azt az esetet is, ha az érdeklődő pályázó egy szakmai rendezvényen való részvételhez kér támogatást a VKK-tól.

  • 2.) Szakmai pályázatok meghirdetése meghatározott versenyjogi és versenypolitikai, illetve fogyasztóvédelmi politikai kérdésekkel foglalkozó kutatások támogatása érdekében

A VKK a verseny, valamint a szakmai közélet fejlődése érdekében kutatási pályázatokat hirdet. A kutatások támogatásának célja, hogy a VKK elősegítse a versenyjog és a versenypolitika, illetve a piacelmélet, valamint a fogyasztói döntéshozatal közgazdasági és jogi kérdéseivel foglalkozó magyarországi tudományos élet és közélet működését és fejlődését.

  • 3.) Más támogatások odaítélése

A VKK szintén a verseny, valamint szakmai közélet fejlődése érdekében nyílt pályázatot hirdet a más VKK pályázati formában nem támogatott tudományos és oktatási projektek támogatására. A támogatás célja, a versenyjog és a versenypolitika, illetve a piacelmélet kérdéseivel foglalkozó magyarországi tudományos élet és közélet működésének és fejlődésének elősegítése azáltal, hogy támogat egyes e téren folytatott tudományos-oktatási projekteket, illetve keresletet támaszt azokkal szemben.

  • 4.) A tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztése érdekében a fogyasztóvédő civil szervezetek és más szervezetek munkájának támogatása

A VKK célkitűzései közé tartozik a tudatos fogyasztói döntéshozatal kultúrájának fejlesztése a fogyasztói tudatosság növelése érdekében. A civil szféra szerveződései kulcsszerepet játszhatnak a fogyasztóknak és a piaci verseny más szereplőinek, vagy a jogalkotóknak és a jogalkalmazóknak a versennyel, illetve a fogyasztóvédelmi- és versenyszabályokkal kapcsolatos tájékozottságának növelésében, a fogyasztók érdekeinek képviseletében és érvényesítésében, valamint a versenypolitika és a fogyasztóvédelmi politika hatékonyabb működésének elősegítésében. Ehhez kíván támogatást nyújtani a VKK.

  • 5.) „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” c. országos pályázat egyetemi és főiskolai hallgatók részére

A VKK „Versenyjog Magyarországon és az EU-ban” címmel immár kilencedik alkalommal hirdet országos pályázatot nem-posztgraduális egyetemi és főiskolai hallgatók részére.

Az OECD–Magyar Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ tevékenysége

A VKK feladatkörébe tartozik az OECD és a GVH által 2005. február 16-án közösen létrehozott OECD–Magyar Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központ (ROK) tevékenységének az ellátása is, amely a VKK keretein belül, de teljesen elkülönült feladatokkal és elkülönült költségvetéssel működik. A ROK elsődleges célja a versenypolitika, versenyjog és a versenykultúra fejlesztése, valamint a célországok versenyhatóságai munkájának elősegítése, hozzájárulva a verseny javításához és ezzel a gazdasági növekedéshez. A ROK e célkitűzéseket elsősorban különböző szemináriumokon és konferenciákon keresztül valósítja meg. A ROK négy célcsoport számára szervez programokat, melyek közül a kelet-európai és balkáni országok versenyhatóságainak munkatársai számára évente négy közép- vagy emeltszintű szemináriumot hirdet meg; a Közép-európai Versenyjogi Kezdeményezésben (CECI) résztvevő hatóságok, az európai bírák és a GVH munkatársai számára pedig évente csak egy-egy ilyen jellegű esemény kerül megrendezésre.