Ez a hét a külügyminiszterek találkozójával indul, amelynek fő témája a koszovói rendezés lett volna, ám a szerbiai elnökválasztás miatt hivatalosan mégsem szerepel a napirenden. Az Európai Parlament mini-plenáris ülésén a postai liberalizációról szavaznak, míg az Európai Bizottság útjára indítja a fenntartható fejlődésről szóló hetet.

Tanács

Hétfőn (2008. január 28.) a külügyminiszterek Koszovó függetlenségéről tárgyaltak volna, ám mivel Szerbiában február 3-án tartják az elnökválasztás második fordulóját, a kérdés, csakúgy, mint a Koszovóba küldendő adminisztrációs misszió, lekerült a napirendről.

Szlovénia szeretette volna elérni, hogy az uniós államok hétfői találkozón aláírják a Szerbia jövőbeli EU-tagságát előkészítő Stabilizációs és Partnerségi Megállapodást. A megegyezést azonban Belgium és Hollandia ellenzi, amelyek a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való teljes együttműködéstől és Ratko Mladic háborús bűnökkel vádolt tábornok elfogásától tennék függővé a dokumentum aláírását. Közben Brüsszel tárgyalásokat kezdett Szerbiával a vízummentességről. (2008. január 18.)

Diplomáciai források pénteken (2008. január 25.) úgy nyilatkoztak, hogy a találkozón a külügyminiszterek nem fognak dönteni a Szerbiával kötendő társulási megállapodás aláírásáról, sem a Koszovóba küldendő, rendőri és igazságügyi uniós misszióról. Felmerült azonban egy szűkebb körű, ideiglenes megállapodás aláírásának lehetősége. Sajtóértesülések szerint a téma a külügyminiszterek munkaebédjén kerülhet szóba.

Szintén hétfőn (2008. január 18.) érkezik Brüsszelbe Julia Tyimosenko ukrán miniszterelnök, hogy Javier Solana külügyi főmegbízottal, valamint José Manuel Barroso bizottsági elnökkel tárgyaljon. Tyimosenko az EP külügyi bizottságával is megbeszéléseket folytat.

Európai Bizottság

Hétfőn (2008. január 28.) nyitja meg a Bizottság a fenntartható energiáról szóló európai hetet. A hét keretében rendezendő tanácskozáson a fenntartható energiával kapcsolatos legutóbbi politikai fejleményekről, főleg az EU új energiacsomagjáról lesz szó. Az uniós kereskedelem képviselői, alkatrész és villanyégő gyártók a Bizottság jelenlétében megállapodást írnak alá az energiatakarékos izzók Európa-szerte történő terjesztése keretének kialakításáról.

A Bizottság javaslatot fogad el az étel- és italtermékek általános címkézésére és tápértékjelölésére vonatkozó uniós szabályok felülvizsgálatáról is. A javaslat célja, hogy korszerűsítse, egyszerűsítse, és egyértelművé tegye az EU címkézéssel kapcsolatos jogszabályait, valamint, hogy úgy módosítsa a szabályokat, hogy azok jobban megfeleljenek a fogyasztói igényeknek.

A Bizottság javaslatokat fogad el az új uniós fogyasztói piacfigyelőről (“MarketWatch”) is. A piacfigyelő rendszer célja, hogy felmérje a piacok mennyire szolgálják a fogyasztókat, és mely pontokon mutatnak hiányosságokat.

Az EU fogyasztóvédelmi ügyekért felelős biztosa, Meglena Kuneva ismerteti a Bizottság javaslatát, valamint bemutatja az új, az EU fogyasztói piacáról készített első eredményjelző táblát.

A testület jelentést ad ki a többnyelvűségről és a kultúrák közötti párbeszédről is, melyben azt vizsgálja, hogy a többnyelvűség hogyan állhat a nemzetközi párbeszéd szolgálatába.

Európai Parlament

Az Európai Parlament rövid plenáris ülést tart Brüsszelben. A képviselők második olvasatban szavazhatják meg a postai szolgáltatások liberalizációjáról szóló irányelvet és várhatóan állásfoglalást adnak ki az európai romastratégiáról is.

Az EP-képviselők Javier Solana külügyi főképviselővel vitatják meg az iráni helyzetet és az Európába telepítendő amerikai rakétaelhárító rendszer ügyét.

A képviselők második olvasatban tárgyalják a közösségi postai szolgáltatások liberalizációjáról szóló jogszabályt, melynek értelmében 2011-től, illetve az új tagállamok esetében 2013-tól kellene megvalósítani a versenyt.

A Parlament vitázik még az európai kutatási térségről, valamint a szabadságon, biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség fejlődéséről, és szó lesz a tagállamok különleges intervenciós egységei közötti együttműködésről is.

Az EP január 16-án, Strasbourgban tartott vitát az unió romastratégiájáról, amelyről most állásfoglalást fogadnak el a képviselők.