Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium tervei szerint visszahívnának már nyugdíjazott vezetőket, hogy segítségükre legyenek a fiatal büntetés-végrehajtási parancsnokoknak – mondta Juhász Gábor, a tárca államtitkára az MTV Nap-kelte című műsorában csütörtökön.

Mivel a büntetés-végrehajtásban (bv) dolgozók aránylag fiatalon nyugdíjba vonulhatnak, az intézmények kétharmadában jelenleg többnyire 30 év körüliek a parancsnokok – tette hozzá az államtitkár.

Indoklásul elmondta, hogy a vezetők jelentős része, mintegy 60 százaléka nyugdíjba vonult 2005-2006-ban.

Az államtitkárt a tv-műsorban azzal kapcsolatban kérdezték, hogy vesztegetés és hivatali visszaélés miatt a Budapesti Katonai Ügyészség tizenegy ember ellen emelt vádat, részben a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) állományába tartozó, részben polgári személyek ellen, mert pénzért két büntetés-végrehajtási intézetben előnyökhöz juttattak elítélteket. A bv-dolgozók között voltak intézetparancsnokok is. A nyomozás 2006-ban kezdődött.

Juhász Gábor a Nap-keltében azt mondta: az érintett tisztek, amikor tudomást szereztek arról, hogy ellenük eljárás folyik, “igyekeztek elmenekülni nyugdíjba”, s az ő hivatali elődei “elengedték őket”.

A korrupcióval kapcsolatban közölte, ahhoz, hogy ilyen visszaélés többé ne fordulhasson elő, a tervezett intézkedések között szerepel, hogy a büntetés-végrehajtásban dolgozó fiatal parancsnokok mellé, idősebb, tapasztaltabb munkatársakat hívnának vissza, akik egyfajta mentorként segítenék a fiatalokat.

Úgy fogalmazott: “A tudomány megszerezhető az iskolában, de az élettapasztalat nem. És úgy tűnik, hogy ez olyan speciális területe az életnek, ahol a tapasztalat néha pótolhatatlan, az erkölcsi tartásról nem is beszélve”.