Az emberölés bűntettének kísérlete miatt Cs. A. vádlott ellen indított büntetőügyben megváltoztatta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa.

A táblabíróság, mivel úgy ítélte meg, hogy a megvádolt férfi nem ölési szándéka nem állapítható meg, a vádlott cselekményét testi sértés bűntette kísérletének minősítette, a börtönbüntetés tartamát 1 év 3 hónapra, a kiutasítás tartamát 2 évre enyhítette. A bíróság megállapította, hogy az előzetes fogva tartásban töltött idővel a vádlott a szabadságvesztés büntetését kitöltötte, így szabadulhat, de el kell hagynia Magyarországot, és ide két évig nem térhet vissza. Az ítélet jogerős, ellenre fellebbezésnek helye nincs.

A büntetlen előéletű, szakképzettséggel nem rendelkező, korábban Romániában alkalmi munkákból élő vádlott, Cs. A. 2005 tavaszán azért jött át Magyarországra, hogy munkát keressen magának. Ekkor ismerte meg Kunszentmiklóson C. Gy. sértettet és annak feleségét. A vádlott segített a ház körüli munkákban, emellett juhászként is dolgozott. Egy hónapot töltött el munkaadójánál, aki azzal bocsátotta el, ha legközelebb jön, hozza magával a családját is.

Rövid idő elteltével a vádlott így is tett – élettársával és közös gyermekükkel érkezett vissza. Ezt követően a vádlott főleg a birkaállományt gondozta, míg élettársa a ház körüli munkákban segédkezett. Mivel a vádlott tartózkodási engedélye korábban lejárt, mint élettársáé, hazautazott, s az asszony csak később ment utána. A vádlott azt gyanította, hogy az élettársa és a sértett között szexuális kapcsolat van, ami miatt nagyon megharagudott a sértettre. Megromlott a vádlott és élettársa közötti viszony is, a férfi rendszeresen bántalmazta az asszonyt. Emiatt a nő, a vádlott tudta nélkül, 2006 augusztusában visszajött a sértetthez, aki befogadta.

A vádlott ezt követően telefonon próbálta hazatérésre bírni élettársát, majd amikor a nő közölte, erre nem hajlandó, a vádlott azzal fenyegetőzött: felgyújtja a sértett épületeit, megöli a sértettet és élettársát is.

2006. november elején a vádlott megjelent a sértett házánál egy nő és egy férfi társaságában, és hazatérésre kérte élettársát, a sértettet pedig ismét megöléssel fenyegette meg, majd távozott a helyszínről. A sértett segítséget kért a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon, ahol közölték vele: védje meg magát. A november 18-án Magyarországra visszatérő vádlott szintén a kunszentmiklósi rendőrséghez fordult, segítséget kérve ahhoz, hogy élettársát magával vihesse haza, de azt közölték vele: nincs joguk beleavatkozni az ügybe, jobb, ha békén hagyja élettársát.

Ezt követően a vádlott egy férfi társaságában autón kiment a sértett tanyájára, ahol a két férfi dulakodni kezdett, a sértett többször megrúgta a vádlottat. A vádlott ekkor elindult a tanyáról, majd egy falécet kapott fel a földről, és elővette a bicskáját. Visszafordulva ismét összeakaszkodott a sértettel, s több sérülést okozott volt munkaadójának, miközben meg akarta szúrni. A sértett sebesülései 8 napon belül gyógyultak, a súlyosabb sérülések elmaradása csak annak köszönhető, hogy a megtámadott férfi eredményesen védekezett. A dulakodásnak végül az vetett véget, hogy a sértett házastársa férje segítségére sietett.

Emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2007. október 15-én Cs. A. (1964 – román állampolgár – romániai lakos) vádlottat, s ezért őt 4 év börtönbüntetésre ítélte, és 4 évre kiutasította a Magyar Köztársaság területéről. Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.