Visszatér posztjára Kálmán András az Audiovizuális Művek Szerzői Jogait Védő Közcélú Alapítvány (ASVA) korábbi igazgatója.

Az 55 éves, jogi háttérrel is rendelkező filmes szakember döntésének hátterében a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület megalakulása áll, a közismert jogvédőt ugyanis az ASVA képviseletében meghívták a február 1-jén a kormány által létrehozott bizottság munkájában való részvételre.

Kálmán András korábban 3 évig látta el az ASVA igazgatói posztját, ami a szakember távozása után betöltetlen maradt. Az alapítvány immár 15 éve védi az audiovizuális művek szerzői jogait és fellép a filmek, videokazetták, DVD-k, videó CD-k, interaktív játékok illegális másolása, terjesztése és letöltése, valamint a kábeltelevíziós jellopás ellen.

A kormány a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépés, valamint a szellemi tulajdonnal kapcsolatos jogsértések visszaszorítása érdekében hozta létre február 1-jén a tanácsadó, javaslattevő és véleményező testületet, a HENT-et, melynek egyik feladata az állami szervek, a társadalmi, illetve az érdekképviseleti szervezetek közötti együttműködés hatékonyabbá tétele, valamint a hamisítás elleni stratégia, illetve intézkedési tervek elkészítése. „A testület megalakulása új lehetőségeket nyit, és tágabb perspektívát adhat a jogtisztaságért folytatott küzdelemnek, ezért nagy örömmel tettem eleget a felkérésnek, és térek vissza az ASVA élére.” – nyilatkozta Kálmán András.