Az Európai Parlament a következő plenáris ülésén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját.

A parlament többek között szavaz a légi utasok biztonságát növelő jogszabálytervezetről, valamint az Európai Technológiai és Innovációs Intézet felállításáról. Az EP plenáris ülése elé kerül Tabajdi Csaba jelentése a biogáz-előállításról. A képviselők vitáznak az Európai Tanács témáiról is.

A plenáris ülés hétfői megnyitását követően Hans-Gert Pöttering házelnök nyilatkozatot tesz a Gázai-övezetben kialakult helyzetről, majd a frakcióvezetők szólnak hozzá a témához.

Ezt követően az „egyes tagállamok és az Egyesült Államok közötti kétoldalú, a vízumokról és az utasadatokról (PNR) szóló tárgyalások” kerülnek terítékre.

Hétfőn este vitáznak a légi közlekedés biztonságának fokozását célzó jogszabályról (Costa-jelentés), majd a fenntartható közlekedéspolitikáról (Albertini).

Március 11-én, kedd reggel az EP elnöke megemlékezik a madridi terrortámadások negyedik évfordulójáról, majd az Európai Bizottság 2009-es politikai stratégiájáról lesz szó. Ezt követően az Európai Innovációs és Technológiai Intézet felállítása (Paasilinna) szerepel a napirenden.

Kedd délben Toomas Hendrik Ilves, észt elnök, korábbi EP-képviselő szólal fel a parlament ünnepélyes ülésén, az Észt Köztársaság függetlenné válásának 90. évfordulója alkalmából.

A kedd délutáni program középpontjában a mezőgazdaság áll. A képviselők vitáznak a tejkvóták kétszázalékos emelését javasoló bizottsági tervről (Jeggle), majd a közös agrárpolitika „egészségügyi felülvizsgálatáról” (Goepel).

Szó lesz a vidéken élő nők helyzetéről (Klaß), aztán Tabajdi Csabának a bioüzemanyagokról írt jelentéséről.

Szerda reggel a március 13-án és 14-én tartandó brüsszeli Európai Tanács előzeteseként vitáznak a képviselők.

Szerda délután, 15.00-kor kezdődik az Európai Parlament 50. születésnapjának megünneplése. A rendezvényen az Európai Unió Ifjúsági Zenekara játszik. Meghívást kaptak az unió jelenlegi vezetői, az EP korábbi házelnökei, sőt az unió nemzeti parlamentjeinek elnökei is.

Az ünnepség után az EU Irakban betöltendő szerepéről szóló jelentés (Gomes) megvitatása következik, este pedig az idősek életminőségének javításával foglalkozó szövegé (Gill).

Még mindig szerdán, éjszakába nyúlóan vitatják meg a képviselők az ólommentes benzin és a gázolaj minimális adószintjének harmonizálásáról szóló bizottsági javaslatot (Schmidt), valamint a börtönben lévő nők helyzetével foglalkozó jelentést (Panaiotopoulosz-Kassziotu).

Csütörtök délelőtt az új EU-tagállamoknak a fejlesztéstámogatásban játszott szerepéről (Budeikaite) vitáznak. Délután, az emberi jogok megsértésével kapcsolatos témáknak fenntartott idősávban Oroszországról és Örményországról lesz szó.