Severino Antinori olasz orvosprofesszor, nőgyógyász eltökélt szándéka, hogy a világon elsőként klónozott emberi egyedeket hozzon létre. Nemhogy nyugvópontra nem jutottak, jóformán még ki sem bontakoztak a reproduktív, illetve gyógyászati célú emberi klónozás távlatai körüli erkölcsi és tudományos viták.

Antinori professzor azonban az elméleti megfontolások elébe vágva és mindenkit megelőzve már idén végre kívánja hajtani a korszakalkotó kísérletet: húszfős orvoscsoportja élén kétszáz nő méhébe a világon először klónozott embriókat ültet be. Ha a kísérlet sikerrel jár, jövőre megszülethet az első klónozott ember.

A korszakalkotó kísérletet a várható nemzetközi tiltakozások miatt valószínűleg egy nemzetközi vizeken levő hajón tervezik végrehajtani, hogy hol, azt nem tudni, Antinori csak annyit közölt, hogy egy földközi-tengeri ország közelében.

Az olasz embriológus – akinek római klinikáján 1994-ben egy 62 éves asszony egészséges gyereknek adott életet – elmondta, hogy csaknem 700 pár jelentkezett önként a klónozási kísérletre. A kiválasztottak mindegyike húszas éveinek végén, harmincas éveinek elején járó fiatal. Példaként említette, hogy a párok között van egy nemzőképtelen londoni bankár és felesége, valamint egy olyan pár, amelynek első, csontrákban elhunyt fia óta nem lehet új gyereke.

A kísérlet során az orvosok a férfi kezének bőrszövetéből származó sejtből kivonják annak magját, amelyet a nő petesejtjébe helyeznek át (a petesejt magját előzőleg eltávolították). A petesejtnek ezek után elektromos ingerekkel olyan “üzenetet küldenek”, hogy természetes megtermékenyülés történt.

A klónozott petesejt a továbbiakban a természetes úton beágyazódik a méhfalba. Ezt a technikát, amely azonos azzal a módszerrel, amellyel 1997-ben létrehozták az első klónozott emlőst, Dolly bárányt, Európa legtöbb országában törvény tiltja. A májusban hatalomra került jobbközép kormány Olaszországban eddig nem hozott ilyen tilalmat.

Hétfőn óriási nemzetközi felháborodást váltott ki Antinori bejelentése. A Vatikán egyszerűen képtelenségnek nevezte az emberklónozást, és sok tudóstárs is elítélő hangnemben szólalt meg. Jack Scarisbrick professzor, az abortuszellenes Life csoport elnöke szerint az emberi élet méltóságán aluli az, hogy emberi lényeket gyártsanak laboratóriumban szakemberek. Véleménye szerint a gyermektelen párok örökbe fogadással is megoldhatják gondjukat.

A novemberre tervezett kísérletek elleni legsúlyosabb ellenérv az állatklónozással foglalkozó szakértők részéről hangzott el, akik kétségüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az emberklónozás sikerülni fog. Az Edinburghi Roslin intézet, ahol Dollyt megalkották, beszámolt arról, hogy az ő kísérleteik során az esetek 98 százalékában a nőstények teste kivetette magából a klónembriót, amely vagy még a szülés előtt, vagy röviddel azután elpusztult.

Antinori azonban közölte: a vallásos ellenérveket nem fogadja el, nem igaz, hogy isten szerepébe akar lépni, a klónozás szerinte nem vallási kérdés. A rendellenességekre és az óriási kockázati arányra vonatkozó tudományos ellenérveket pedig ezzel utasította el a mindenre elszánt olasz professzor: “Minden szükséges technika a rendelkezésünkre áll, és sohasem engedjük meg, hogy nem egészséges csecsemő szülessen”.

RATZINGER BÍBOROS HITLERHEZ HASONLÍTJA ANTINORIT

Joseph Ratzinger bíboros, a Szentszék hittani kongregációjának prefektusa kedden élesen bírálta Severino Antinori orvosprofesszor tervezett emberklónozási kísérleteit, azzal vádolva az olasz nőgyógyászt, hogy “Hitlert akarja utánozni”.

Nyilatkozatában, amelyet több olasz napilap is közölt, a bíboros úgy vélekedett, hogy a “gyermekek fénymásolása – a meddőség gyógyításán túl – náci téboly”.

A főprelátus hozzátette, hogy “bizonyos értelemben Hitler megelőzött némely modern fejlesztéseket, mint például a klónozás vagy az emberi embriókon végzett orvosi kísérletek”.

Az AFP francia hírügynökség szerint Ratzinger bíboros ellentmondást nem tűrő hangon elítélte a tudomány “vadhajtásait”.

– “Rettenetes, hogy egyes hatalmak, amelyek az előző évszázad derekán megbuktatták a nácizmust, manapság vitatható és embertelen gyakorlatokhoz folyamodnak a tudomány területén” – jelentette ki.

MAGYAR SZAKEMBEREK ETIKAI ÉS ORVOSI SZEMPONTBÓL IS ELFOGADHATATLANNAK TARTJÁK ANTINORI TERVÉT

Mind bioetikai, mind orvosi szempontból elfogadhatatlan, hogy egy olasz nőgyógyász, Severino Antinori a világon elsőként kétszáz nő méhébe klónozott embriókat ültetne be emberi egyedek előállítása céljából – közölték magyar szakemberek az MTI megkeresésére kedden.

Arnold Iván bioetikus hangsúlyozta: a klasszikus bioetikai alapelvekkel teljes mértékben ellentétes az embrióklónozás, és a nemzetközi bioetikai fórumok is elutasítanak minden ilyen eljárást. Kifejtette: az állatkísérletek eredményei arra utalnak, hogy a klónozott egyedek kevésbé életképesek, és rövidebb ideig élnek, mint a normális úton született társaik.

Az embrióklónozásról a bioetikus úgy vélekedett, felelőtlenség volna ilyen beavatkozást végrehajtani, különös tekintettel arra, hogy a következmények beláthatatlanok.

Urbancsek János egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika asszisztált reprodukciós osztályának vezetője kijelentette: a nemzetközi szakmai grémiumok elfogadhatatlannak tartják a szaporodási célú klónozást. Mint elmondta, egyedül a terápiás célú klónozás elfogadott, amelynek alkalmával bizonyos betegségek – például a Parkinson-kór – gyógyítására szöveteket hoznak létre mesterséges úton.

A szakember hangsúlyozta: a meddőség kezelésére számos megoldás létezik – mint például a szervezeten kívüli megtermékenyítés és a mikroinjekciós eljárás -, a teljesen meddő párok aránya pedig csaknem nulla.