Vasárnap 0 órától megszűntek Magyarország légi határai a schengeni államokban élők számára, ez azt jelenti, hogy az úgynevezett belső repülőgépjáratokra útlevél-ellenőrzés nélkül szállhatnak fel a magyar állampolgárok.

Megmarad ugyanakkor az utasok és a repülőgép biztonságát szolgáló utasbiztonsági ellenőrzés, tehát a poggyászokat és az utazókat ugyanúgy megvizsgálják, mint korábban.

Magyarország december 21-én vált “közúti szempontból” a schengeni övezet részévé, azóta a magyar állampolgárok a schengeni államokba az úti okmányok felmutatása nélkül utazhatnak. Most ugyanez a könnyítés már a repülőterekre is érvényes azokban az esetekben, amikor a járat egy másik schengeni államba tart, és az út közben nem száll le nem schengeni repülőtéren.

A légi határnyitás Magyarországon három nemzetközi repülőteret érint: Ferihegyet, Debrecent és Sármelléket, továbbá azokat a kisrepülőtereket, amelyek belső határként működnek majd az induló és érkező járművek tekintetében.

A schengeni zóna nemzetközi repülőtereinek üzemeltetői biztosítják a belső és a külső járat utasforgalmának elválasztását. Belső járatnak minősül minden olyan járat, amely schengeni tagállamból schengeni tagállamba repül anélkül, hogy nem schengeni tagországban megszakítaná útját. Külső járat minden olyan járat, ami nem schengeni országból schengeni tagállamba érkezik vagy schengeni országból indul nem schengeni országba.