Elsőbbséget élveznek a bírósági tárgyalásokra való bejutásnál a közvélemény tájékoztatását végző újságírók az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) kötelező érvényű határozata értelmében.

Lomnici Zoltán, OIT elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában szerdán ismertette a testület keddi, estébe nyúló ülésén született, egyhangúlag meghozott döntést.

Eszerint a bíróságoknak a közös vagy saját honlapjukon, illetve az írott vagy elektronikus sajtó útján előzetesen közzé kell tenni a nagy érdeklődésre számot tartó ügyek tárgyalási időpontját, helyszínét, a terem befogadóképességét, a tárgyalásra való bejutás feltételeit.

A testület a tárgyalások nyilvánosságának biztosítása érdekében szükségesnek tartja, hogy az előreláthatólag nagy érdeklődésre számot tartó tárgyalásokat a lehetőségeikhez mérten nagyobb teremben tartsák meg.

“Az OIT rendkívül fontosnak ítéli a bírósági tárgyalások törvényben, szabályozott rendben történő zavartalan megtartását, azok nyilvánosságának biztosítását. Elfogadhatatlannak tartja, és mélyen elítél minden olyan cselekményt és magatartást, amely a bírósági tárgyalások befolyásmentes megtartását veszélyezteti” – áll a határozatban.

A tanács kezdeményezte annak vizsgálatát, miként érvényesíthető a hatályos jogszabályok módosításával a bírósági tárgyalások nyilvánosságának alkotmányos alapelve, és a bíróság minden külső befolyástól és nyomástól mentes működése.

Lomnici Zoltán március 14-én jelentette be, hogy vizsgálatot kezdeményez az OIT következő ülésén. Erre korábban a Magyar Újságírók Szövetségének elnöke kérte, miután a Magyar Gárda Egyesület feloszlatására tett indítvány tárgyalására több újságírót nem engedtek be a tárgyalóterembe.

Az MTI és más sajtóorgánumok is arról számoltak be, hogy a per tárgyalására csak akkor lehetett bejutni, ha ezt a gárda ajtóban álló tagjai lehetővé tették.