Megváltoztatta a Csongrád Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy röszkei férfit, O. F. -t I. fokon életveszélyt okozó testi sértés büntettében mondták ki bűnösnek.

A táblabíróság mellőzte a Lenti Városi Bíróság és a Szegedi Városi Bíróság ügyeiben kiszabott szabadságvesztések végrehajtásának elrendelésére vonatkozó rendelkezéseket (mert ezt egy korábbi ítélet már megtette), míg az ítélet egyéb rendelkezéseit az ítélőtábla helybenhagyta. Így O. F. jogerősen 2 év 10 hónap börtönbüntetést kapott, és 4 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

Az alkalmi munkásként dolgozó vádlott, aki korábban hét alkalommal állt bíróság előtt, 2005. június 9-én családi összejövetelen vett részt élettársa édesanyjánál egy szegedi, Londoni körúti lakásban. A társaságban jelen volt az ügy sértettje, P. Z. is. A két férfi a délután és az este során pontosan meg nem állapítható mennyiségű alkoholt fogyasztott.

Az ittas állapotban lévő O. F. éjfél után 1 óra körül szóváltásba keveredett a sértettel, és a társaság egyik nő tagjával. Ennek során a két férfi között dulakodás alakult ki, a vádlott egy 27,5 centis kést kapott fel, s azzal hadonászó mozdulatok tett a sértett, s a mellette álló nő felé. A sértett ekkor még ki tudta csavarni a kést a vádlott kezéből, de később a vádlott a sértettet ellökte, aki a konyha padozatára került. Majd a vádlott a sértett fölé térdelt, és a mellkasa felé szúrt. A sértettnek sikerült félreütnie a vádlott kezét, így a szúrás célt tévesztett, a sértett homlokát vágta meg. Ezt követően a vádlott a kést eldobta, de a dulakodás nem fejeződött be, annak a helyszínre kiérkező rendőrök vetettek véget.

A sértett nyolc napon belül gyógyuló sebesüléseket szenvedett, de a támadás során életveszélyes sérülések is létrejöttek volna. Ezek elmaradása csak a korábban küzdő sportokat is űző sértett sikeresen védekező magatartásának köszönhető – mondta ki ítéletében a Csongrád Megyei Bíróság.

Életveszélyt okozó testi sértés büntettében mondta ki végül bűnösnek a Csongrád Megyei Bíróság 2007. október 30-án O. F. (1980 – röszkei lakos) vádlottat, s ezért őt a bíróság 2 év 10 hónap börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. Egyben a bíróság elrendelte két, korábban kiszabott börtönbüntetés (1 év 8 hónap és 1 év 6 hónap) végrehajtását is. Az ítélet ellen a vádlott és a védő elsődleges – önvédelemre hivatkozva – felmentést kért, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, míg harmadlagosan új eljárás lefolytatását kérte a Szegedi Ítélőtáblától.