Az EP-képviselők többsége aláírta azt az írásbeli nyilatkozatot, amely a halláskárosultak és az idegen nyelvet tanulók érdekében a közszolgálati televíziós csatornákon közvetített valamennyi program feliratozását sürgeti.

A szöveg szerint a részleges vagy teljes halláskárosodás az Európai Unióban több mint 83 millió embert érint, és az elöregedéssel ez a probléma egyre súlyosabbá válik.

A képviselők megjegyzik, „a technológia jelenlegi állása lehetővé teszi a televízióműsoroknak (többek között az élő közvetítéseknek) sugárzásukkal egy időben történő feliratozását, amint azt a BBC televíziós csatorna példája is mutatja, amely vállalta, hogy 2008 áprilisától valamennyi műsorát feliratozza”.

Az EP „elengedhetetlennek tartja a közszolgálati televíziós csatornákon közvetített valamennyi program feliratozását az EU-ban annak biztosítása érdekében, hogy azok valamennyi néző, többek között a siket és nagyothalló személyek számára is hozzáférhetőek legyenek; úgy véli továbbá, hogy ez idegen nyelvek tanulásában is segítséget nyújtana”.

A képviselők felszólítják az Európai Bizottságot, terjesszen elő olyan jogszabályjavaslatot, amely az Európai Unióban működő közszolgálati televíziós csatornák számára előírja az általuk sugárzott valamennyi műsor feliratozását.