A héten a Tanács az amerikai vízummentességi tárgyalásokkal és terrorizmus ellenes intézkedésekkel kapcsolatban egyeztet, a Bizottság pedig ismerteti legfrissebb jelentését a közös piacon forgalomba kerülő veszélyes termékekről.

Tanács

Pénteken (2008. április 18.) Luxembourgban ülnek össze az unió bel- és igazságügyi miniszterei, ahol – a múlt heti Europol jelentés kapcsán – többek között arról tanácskoznak, hogy hogyan tudnák erősíteni a közösség terrorizmus elleni küzdelmét.

Az Europol jelentése arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemzetközi terrorizmus egyre nagyobb arányban használja ki a modern telekommunikációs eszközöket: csupán a tavalyi év folyamán megduplázódott a hasonló módon szerveződő terrorista akciók kapcsán foganatosított letartóztatás. A jelentés alapján kitüntetett szerepe van az internetnek a szélsőséges csoportok szerveződésében, az Al-Kaida például a világháló segítségével európai állampolgárokat toboroz iraki és afganisztáni akcióihoz.

A szakminiszterek emellett az Egyesült Államokkal folytatott vízum-megállapodásokkal kapcsolatban is tárgyalnak, miután Washington a közelmúltban több uniós tagállammal is bilaterális megállapodást kötött a vízummentesség mielőbbi kiterjesztése érdekében.

Európai Bizottság

A Bizottság a héten több magas szintű konferenciát is szervez; elsőként szerdán (2008. április 16.), Európa szociális kihívásainak globalizációval összefüggő kérdéseivel kapcsolatban. A konferencia fontos adalék lehet a Bizottság legfrissebb „Szociálpolitikai Teendők” címet viselő dokumentumához, melyet a testület még a nyári szünet előtt szeretne elfogadtatni.

Csütörtökön (2008. április 17.) délkelet-európai országok civil szervezeteinek részvételével szervez a Bizottság konferenciát. A találkozón megjelenő mintegy 450 térségbeli civil szervezet többek között a jó kormányzás és a demokratizáció; az emberi jogok; szociális biztonság és fejlesztés; valamint a fenntartható fejlődéssel kapcsolatban folytatnak megbeszéléseket európai szakértőkkel.

A Bizottság csütörtökön ismerteti a RAPEX (“Rapid Alert Sytem”) legfrissebb éves jelentését. Az EU termékbiztonsági és riasztó rendszerének lényege, hogy a tagállamok gyorsan és hatékonyan figyelmeztethetik egymást a fogyasztókra veszélyes termékekről. Míg 2006-ban 926 veszélyes terméket hívtak vissza a RAPEX rendszernek köszönhetően, addig ez a szám 2007-ben 1 355-re emelkedett, ami azt jelzi: az unió riasztórendszere egyre hatékonyabb a veszélyes termékek elleni küzdelemben.

Európai Parlament

A héten a képviselők már a jövő heti strasbourgi plenárisra készülnek. Szerdán (2008. április 16.) a külügyi bizottság az iraki miniszterelnökkel tárgyal, a külkereskedelmi bizottság pedig az unió kereskedelmi biztosa, Peter Mandelson részvételével tart vitát csütörtökön a közösség afrikai, karibi és Csendes-óceáni térségbeli partnereivel folytatott tárgyalásaival kapcsolatban.