A kormány változtatni kíván a fogyasztóvédelmi törvény módosító javaslatával a békéltető testületek eljárási szabályain – mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Alexa György, az MSZP fogyasztóvédelmért felelős frakciótagja, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának elnöke. A Fidesz szerint a békéltető testületeket hatósági jogkörrel kellene felruházni.

Alexa György kifejtette: a fogyasztóvédelmi törvény módosító javaslata változtatna a békéltető testületek illetékességi körének, a testületi tagok jelölésének, eljárási határidejének és a nyilvánosságra hozatalra vonatkozó előírásaik szabályain.

A képviselő arról is tájékoztatott, hogy a fogyasztók panaszaikkal egyre gyakrabban fordulnak a békéltető testületekhez, amelyeknek több javaslata is bekerült a törvénymódosító tervezetbe.

A legtöbb ügy továbbra is a budapesti és a Pest megyei testületek elé kerül – tette hozzá.

A fideszes Koszorús László, az Országgyűlés fogyasztóvédelmi eseti bizottságának alelnöke szerint a jelenlegi kormány csak kommunikációs szinten foglalkozik a fogyasztóvédelemmel.

Hangsúlyozta: ma Magyarországon a fogyasztók bizonytalanságban érzik magukat, amin csak akkor lehetne változtatni, ha a békéltető testületek jogi személyekké válnának.

A fogyasztóvédelmi törvény módosító javaslatába pedig megfelelő jogi garanciákat kellene beépíteni – tette hozzá a képviselő.

A békéltető testületek 1999-ben jöttek létre és a megyei kamarák mellett működnek. Funkciójuk, hogy a szolgáltató és a fogyasztó közti vitás kérdésekben anélkül segítsék a megegyezést, hogy a felek bírósághoz fordulnának.