B.A. (33 éves, somogy megyei lakos) I.r. vádlottnak ismeretlen módon tudomására jutott, hogy Z.S. sértett a T.Sz. tulajdonában álló, de általa megvásárolni kívánt gépkocsi üzembentartói jogát T.Sz. engedélye nélkül hamis okirattal a saját nevére íratta, emiatt ellene az É-i Rendőrkapitányságon büntetőeljárás indult.

Az I.r. vádlott – aki egyébként falusi körzeti megbízott rendőr – a Belügyminisztérium által üzemeltetett nyilvántartásból lekérdezte a gépkocsi és Z.S. sértett személyi adatait.

Z.S. sértett személyi adatait felhasználva rendőrségi számítógépes program iratmintáinak segítségével az É-i Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának fejlécével valótlan közokiratokat készített. A Z.S. használatában álló gépkocsi lefoglalásáról szóló határozatot és foglalási jegyzőkönyvet.

A valótlan okiratokat felhasználva az I.r. vádlott ismerősével, a többszörösen büntetett előéletű H.T. (39 éves budapesti lakos férfi) II.r. vádlottal 2006. június 19. napján a kora reggeli órákban Z.S. sértett lakására mentek. Az I.r. vádlott rendőr egyenruhában volt, a II.r. vádlott POLICE feliratú sárga színűi mellényt viselt és nyomozónak adta ki magát. A vádlottak hivatalos eljárást színlelve a sértett használatában levő gépkocsit a valótlan okiratok felhasználásával magukkal vitték.

A gépkocsit a rendőrség – 2006. augusztus 12. napján – Budapesten lefoglalta.

A fenti tényállás alapján az elsőfokú bíróság az I.r. vádlott bűnösségét hivatalos személy által elkövetett személyes adatokkal visszaélés bűntettében, hivatali visszaélés bűntettében, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás bűntettében és csalás vétségében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül 1 év 6 hónap börtönre, 3 év közügyektől eltiltásra és 50.000 forint pénzmellékbüntetésére ítélte.

A II.r. vádlott bűnösségét csalás vétségében közokirat-hamisítás bűntettében, bűnsegédként elkövetett hivatali visszaélés bűntettében állapította meg. Ezért halmazati büntetésül, mint különös visszaesőt, 1 év 6 hónap börtönre, 3 év közügyektől eltiltásra és 50.000 forint pénzmellékbüntetésére ítélte.

A megyei bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlottak terhére a büntetés súlyosításért, míg vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést.

A Pécsi ítélőtábla dr. Makai Lajos vezette tanácsa az elsőfokú bíróság ítéletét az alábbiak szerint változtatta meg: mellőzte a vádlottak bűnösségének megállapítását 1-1 rb. hivatali visszaélés bűntettében, a vádlottak közbizalom elleni cselekményeit 2-2 rb. Közokirat- hamisítás bűntettének minősítette. Mellőzte a II.r. vádlottal szemben a pénzmellékbüntetés kiszabását, valamint módosította a lefoglalt okiratokra és bűnügyi költségekre vonatkozó rendelkezést. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.