A Nemzetközi Bűnmegelőzési Központ (ICPC) felhívásában szakértők, egyetemi kutatók és hallgatók bevonásával nemzetközi együttműködést szervez a bűnmegelőzés és a közbiztonság területén.

A Nemzetközi Bűnmegelőzési Központ (ICPC – International Centre for the Prevention of Crime) nemzetközi, non-profit szervezet, székhelye Montréalban van. Az ICPC nemzeti kormányok, helyi hatóságok, szakterületen működő intézmények, civil szervezetek egyedülálló nemzetközi fóruma, amely a tapasztalatcserét, valamint a bűnmegelőzés és közbiztonság területén építkező tudásanyag tanulmányozását, népszerűsítését hivatott elősegíteni. Az ICPC szívesen fogad szakértőket, egyetemi kutatókat és hallgatókat Magyarországról, annak érdekében, hogy a szakember szakmai programja keretében kutatásokat végezhessen, helyi szakemberekkel és szakmai projektekkel, valamint az ICPC tevékenységével ismerkedhessen meg.

A felhívás részletes tájékoztatója a bunmegelozes.hu oldalon érhető el.

Az ICPC elérhető a 1/441-3618-as telefonszámon vagy az ivanyb@irm.gov.hu e-mail címen.

Az ICPC-ről szóló magyar nyelvű ismertető.