Népi kezdeményezéssel nem kényszeríthető ki az Országgyűlés feloszlatása – közölte szerdán Lövétei István alkotmányjogász, akit az MTI annak kapcsán keresett meg, hogy az Országos Választási Bizottság (OVB) előző napi ülésén hitelesítette a jelenlegi parlament feloszlatására irányuló országos népi kezdeményezés aláírásgyűjtő ívét.

A Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott íven az áll: “Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását.”

Népi kezdeményezés esetén két hónapon belül ötvenezer érvényes aláírást kell összegyűjteni ahhoz, hogy az Országgyűlésnek a napirendjére kelljen tűznie az adott kérdést.

A népi kezdeményezés csak arra kötelezi az Országgyűlést, hogy napirendjére tűzze a kérdést, ám arra már nem, miként döntsön – mondta Lövétei István.

Az alkotmányjogász kitért arra, hogy az említett kérdésről nem lehetne népszavazást tartani, mert az alkotmányba ütközne. Mint mondta, az Alkotmánybíróság korlátozó gyakorlata szerint azokban a kérdésekben, amelyekben az alkotmány rendelkezik, nem lehet népszavazást tartani, tehát az alkotmányt nem módosíthatja “direktbe” egy népszavazás.
Lövétei István közölte, nem tud arról, hogy korábban bármikor is eljutott volna az Országgyűléshez hasonló népi kezdeményezés.
Az Országgyűlésnek joga van arra, hogy egyszerű többséggel bármikor feloszlassa magát, tehát “nyilván nem szorul arra, hogy ezt a számára megfontolás tárgyává tegyék” – hangoztatta az alkotmányjogász.