A hét elején találkoznak az unió külügyminiszterei, ahol az unió külpolitikájának számos kérdésében döntés születhet. Az EP képviselők a héten szakbizottságokban üléseznek, a Bizottság pedig többek között közzéteszi Franciaországra vonatkozó tavaszi előrejelzését.

Tanács

Az unió Tanácsa a hét elején külügyminiszteri formációban ülésezik, a kétnapos egyeztetéseken a tagállamok fejlesztésért és védelempolitikáért felelős miniszterei is részt vesznek. Az ülés egyik fő napirendi pontja az EU-orosz partnerségi tárgyalások megkezdése lesz, mely útjából úgy tűnik minden akadály elhárult. (A tárgyalások beindítását korábban Lengyelország és Litvánia blokkolta.)

A találkozón valószínűleg tárgyalnak a tagállamok az EU keleti partnerségét megújító svéd-lengyel javaslatról is, mely a Mediterrán Unióhoz hasonló formációban erősítené a közösség kapcsolatait keleti szomszédjaival (Azerbajdzsánnal, Grúziával, Moldovával, Örményországgal és Ukrajnával). Az együttműködés elsősorban olyan területeket érintene, mint a vízummentes utazás, a szolgáltatások szabad áramlása, az agrártermékek szabadkereskedelme vagy a stratégiai és partnerségi megállapodások kidolgozása. A tervek közt szerepelnek továbbá kétoldalú diákcsere-programok, valamint környezetvédelmi és energetikai projektek megvalósítása is.

Minden bizonnyal tárgyalnak a miniszterek a grúz kérdésről, valamint a Koszovóba telepítendő EULEX misszióról is. A napirenden szerepel még Közel-Kelet, Irak, Zimbabwe, valamint a világkereskedelmi tárgyalások kérdésköre is.

Az unió védelmi miniszterei – többek között – az unió csádi missziójával kapcsolatban egyeztetnek majd.

Európai Parlament

A múlt heti plenáris után a héten elsősorban a szakbizottságokban folyik a munka a Parlamentben.
Kedden (2008. május 27.) a Parlament környezetvédelmi bizottsága szavaz majd az unió kibocsátás-kereskedelmi rendszeréről, pontosabban arról, hogy a rendszert kiterjesszék-e a légi közlekedésre is, mely egyre nagyobb mértékben járul hozzá a közösség összesített üvegházhatású gáz kibocsátásához.

A kérdésről a Parlament plenárisa várhatóan júliusban szavaz.
Szintén kedden ülésezik az EP petíciós bizottsága, ahol a tervezett Balti vezeték környezetvédelmi hatásairól vitáznak majd a képviselők. A tervezett orosz-német vezeték terve számos kritikát váltott ki a környezetvédőktől, és a svéd kormány is a vezeték megvalósítása ellen érvel.

Szerdán (2008. május 27.) az ipari bizottság ülésén a képviselők a közösség energiacsomagjával kapcsolatos jelentésekről szavaznak. A Parlament külügyi bizottsága ugyanezen a napon fogadja a török főtárgyalót, Ali Babacant, akivel a török csatlakozási tárgyalások jelenlegi lelassulásával kapcsolatban is tárgyalnak.

A kereskedelmi bizottság csütörtökön (2008. május 28.) a WTO vezetőjével, Pascal Lamyval egyeztet, a találkozón többek között a szabadkereskedelmi tárgyalások során megfogalmazott uniós (elsősorban farmerek által megfogalmazott) aggályokkal kapcsolatban is tárgyalnak.

Európai Bizottság

A Bizottság a héten a baromfihús értékesítésével kapcsolatos új szabályozási javaslatát ismerteti, valamit a tonhal túlhalászatával kapcsolatban teszi közzé álláspontját. A testület ezen a héten teszi közzé Franciaországra vonatkozó tavaszi gazdasági előrejelzését, melyben várhatóan megfeddi Párizst az ország magas költségvetési hiánya miatt.

A Bizottság szoros figyelemmel kíséri a hétvégi általános választásokat a tagjelölt Macedóniában, ahonnan a választások kapcsán több atrocitásról is hírt adtak különböző források.