Helybenhagyta a Békés Megyei Bíróság döntését a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben egy szeghalmi asszonyt, F. A. T.-nét I. fokon emberölés és rongálás bűntettében mondtak ki bűnösnek.

A jogerős ítélet szerint a tettét nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövető asszony életfogytig tartó szabadságvesztés büntetéséből legkorábban 30 év letöltése után szabadulhat.

Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

A korábban többször büntetett, rokkantnyugdíjas vádlott, aki 1996 óta áll pszichiátriai kezelés alatt, 1994-ben költözött családjával Szeghalom Újtelepen a sértett, Sz. P. és felesége szomszédságába. A két család között jó viszony alakult ki, a sértett, de leginkább házastársa rendszeresen segítették a vádlottat, többször is adott kölcsön pénzt az asszony a vádlottnak. A jószomszédi viszonyra tekintettel a vádlott nem egyszer járt a sértett lakásában, jól ismerte annak elrendezését, berendezését. Tudomása volt arról, hogy a 70 éves sértett magas vérnyomás betegségben szenved, s tudta azt is, hogy a sértett és házastársa mekkora nyugdíjat kap a hónap végén.

2007. február elején a vádlott meghallotta, hogy a sértett felesége elutazik a lányához néhány napra, s ekkor elhatározta, hogy megszerzi az egyedül otthon maradó sértettől a lakásban hagyott pénzt. Február 4-én este 20 és 22 óra közötti időben, miután meggyőződött arról, hogy a férfi valóban egyedül tartózkodik a lakásban, a vádlott átment a sértett ingatlanába, ahol a konyhában talált konyhakéssel és sodrófával a sértettre támadt, a sértettet számos alkalommal megütötte és megszúrta. A férfi belehalt a sérülésekbe, mivel a szúrások mindegyike létfontosságú szervet ért. A sértett életét gyors orvosi beavatkozás sem tudta volna megmenteni. A vizsgálat során megállapítható volt az is, hogy a sérülések elszenvedése az átlagosnál nagyobb fájdalommal járt.

A sértett életének kioltása után a vádlott a lakásból elvitt 4 ezer 900 forintot, majd a bűncselekmény nyomainak eltüntetése érdekében felgyújtotta a lakóházat, amelyben több mint 2,5 millió forint kár keletkezett. Másnap a vádlott észrevette, hogy a sértett háza nem semmisült meg teljesen, ezért visszatért a tett színhelyére, hogy a bűncselekmény még megmaradt nyomait eltüntesse. Elmosta az elkövetéshez használt kést, a sodrófát, ezeket elpakolta, majd a fürdőszobai csapot nyitva hagyva eltávozott a házból – áll az I. fokú bíróság ítéletében.

A bűncselekmény elkövetését a vádlott az eljárás során mindvégig tagadta.

Emberölés és rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a Békés Megyei Bíróság 2008. március 13-án F. A. T.-né (1964 – szeghalmi lakos) vádlottat, s ezért őt életfogytig tartó szabadságvesztése és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság kimondta: a vádlott feltételes szabadságra legkorábban 30 év fegyházbüntetés letöltése után bocsátható.

Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentés érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.