Bejegyezte a Fővárosi Bíróság az Ideális Bírósági Igazgatásért Közhasznú Egyesületet (Ibike) – írta a csütörtöki Népszabadság.

Az egyesület bejegyzési kérelmet még január elején adták be a Fővárosi Bíróságra, amely hiánypótlásra hívta fel őket – tudta meg a lap az egyesület egyik alapítójától, Cserni János fővárosi bírótól, aki több kollégájával tavaly év végén alakította az egyesületet.

Céljuk az volt, hogy fórumot biztosítsanak azoknak, akik elégedetlenek a bírósági vezetés rendszerével és működésével – olvasható a cikkben.

Az egyesület a tevékenységét nem az OIT-hez, illetve más jogi személyiséggel rendelkező bírósági szervek tevékenységéhez kapcsolódóan fejti ki. Annak érdekében azonban, hogy az ilyen tevékenységnek még a látszatát is elkerüljék, az alapszabályt egy új, az ilyen összefüggés hiányát kimondó bekezdéssel egészítették ki – fejtette ki Cserni János a lapnak.