A parlament elfogadta az autóbuszos személyszállítás piacához való hozzáférés új szabályozását. A jogszabály szerint a turistabuszok vezetői 2009-től kezdve a turistabuszok vezetői szigorú feltételek betartása mellett 12 egymást követő napon is vezethetnek.

A buszos személyszállításról szóló jogszabályról korábban elhalasztották a szavazást, hogy figyelembe vehessék, hogy a területen működő két meghatározó szociális partner, a Közúti Fuvarozók Nemzetközi Egyesülete és az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége nemrégiben megállapodott az alkalmi utasszállítással foglalkozó gépjárművezetők vezetési és pihenési idejéről szóló szabályokról.

A jogszabályt így június 5-én, 587-54-6 arányban szavazta meg az EP. A rendelet szerint 12 egymást követő napon át is ülhet a volánnál a buszvezető, ha betartják a szigorú előírásokat.

Ha 22.00 és 06.00 között is halad a busz, tartaléksofőrt is kell biztosítani.

Az EP által elfogadott módosítás értelmében a tagállamok a menetrend szerinti, a határt 50 kilométernél nem többel átlépő határmenti járatok esetében eltekinthetnek az uniós engedélyeztetési eljárás alkalmazásáról. Ekkor is értesíteniük kell azonban az Európai Bizottságot és az adott szomszédos országot.

A jogszabály – ha arra a közlekedési minisztereket tömörítő Tanács is áldását adja június 13-án – 2009. január 1-jén lép életbe.

A Mathieu Grosch (néppárti, német) által jegyzett jelentés indokolása szerint az autóbusszal végzett személyszállítás piacához való hozzáférést jelenleg két különböző uniós rendelet szabályozza. Ezek már liberalizálták az alkalmi jellegű szállítást, a menetrend szerinti nemzetközi szolgáltatások esetében azonban a fuvarozóknak engedélyt kell kérniük azoktól a tagállamoktól, amelyeken a járataik áthaladnak. A menetrend szerinti nemzetközi járatok esetében egyébként kabotázsra is lehetőség van.