Budapest, 2008. június 9., hétfő (MTI) – Tíz, a szakmai munkáját huzamosabb ideje az átlagot meghaladó színvonalon, elhivatottsággal végző ügyészségi alkalmazottnak adta át a legmagasabb szakmai elismerést, a Kozma Sándor-díjat Kovács Tamás legfőbb ügyész hétfőn, az Igazságügyi Palotában, az ügyészség napja alkalmából megrendezett ünnepségen, Budapesten.

A díjat 1992-ben alapították az első koronaügyész, Kozma Sándor emlékére. Kovács Tamás emellett további elismeréseket, címeket és pályadíjakat nyújtott át ügyész és az ügyészségi szolgálatban dolgozó nem ügyész alkalmazottak részére.

Az ünnepségen meghívott vendégként Bihari Mihály, az Alkotmánybíróság, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, továbbá Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke, valamint Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa és más közéleti személyiségek is részt vettek.

Az ügyészség napját 1991 óta ünneplik annak emlékére, hogy 1871. június 10-én hirdették ki az egységes, centrálisan felépített, a bíróságoktól független államügyészségről szóló törvényt. 2005. november 23-án az Országgyűlés az ügyészségi törvény módosításában ezt a napot munkaszüneti nappá nyilvánította az ügyészségi szolgálati viszonyban állók számára.