A héten kerül sor az EU-Egyesült Államok csúcsra, a szociális miniszterek pedig számos kérdésben dűlőre juthatnak mostani találkozójukon. A hét legizgalmasabb eseménye ugyanakkor vitathatatlanul az ír népszavazás, mely egész Európa sorsára döntő befolyással lehet.

A hét végén minden szem Írországra szegeződik: e hét csütörtökén (június 12.) tartják ugyanis Írországban a népszavazást a Lisszaboni Szerződésről. Írország az egyetlen tagállam, ahol népszavazás dönt a kérdésben, és a jelenlegi közvélemény-kutatások szerint igen kiegyensúlyozott a szerződés támogatóinak és ellenzőinek aránya, ugyanakkor az Irish Times felmérése szerint a lakosság igen nagy része (28 százalék) még mindig nem döntötte el, melyik oldalra teszi a voksát. Amennyiben az írek elutasítják az új szerződést, az a három évvel ezelőtti francia és holland nemhez hasonló módon igen nagy kihívás elé állíthatja az uniót.

Írország egyszer már felfordulást okozott, amikor 2001-ben a lakosság nemet mondott a Nizzai Szerződésre, amit aztán csak egy évvel később, egy megismételt népszavazáson sikerült elfogadtatni. A Lisszaboni Szerződés elutasítása esetére ugyanakkor jelenleg nincs érvényes „B terv”.

Tanács

A hét elején az unió szociális miniszterei üléseznek, napirendjükön számos olyan téma szerepel, melyben már régóta nem sikerült előrelépést elérniük a tagállamoknak, mint például a munkaidő-irányelv, vagy az ideiglenesen foglalkoztatott munkavállalók szabályozásának felülvizsgálata. Mindkét területen évek óta folyik az egyeztetés a szabályozások korszerűsítéséről (amire az Európai Bíróság ítéletei értelmében is szükség van), de mivel a tagállamok álláspontjai jelentősen eltérnek, a folyamat lassú, és egyelőre egyik elnökségnek sem sikerült áttörést elérnie.

Kedden (június 10.) kerül sor az EU-Egyesült Államok csúcsra a szlovéniai Brdóban. A napirenden olyan nagy jelentőségű kérdések megvitatása szerepel, mint például a globális kihívások és a biztonsági kérdések összefüggései, a klímaváltozás, a WTO-tárgyalások vagy épp az energiabiztonság. Valószínűleg nagy súllyal szerepelnek majd a tárgyalásokon az Egyesült Államok vízummentességének kiterjesztésével kapcsolatos kérdések is. George W. Bushnak ez az utolsó uniós csúcstalálkozója az Egyesült Államok elnökeként.

Európai Parlament

A Parlament a jövő heti plenárisra készül, és a hétvégén (június 12.-13.) egy nagyszabású civil fórumnak ad otthont az EP épületében, mintegy 500 civil szervezet részvételével. A rendezvényen részt vesz José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Janez Podobnik, Szlovénia környezetvédelmi minisztere (a Tanács részéről), az esemény házigazdája pedig Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke lesz.