Újabb eredmény az adminisztrációs terhek enyhítésében – fél évvel több idejük lesz a vállalkozóknak a TEÁOR számok módosítására

Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági, és Draskovics Tibor, igazságügyi és rendészeti miniszter vállalkozói érdekképviseletekkel folytatott egyeztetésük után bejelentették, hogy a TEÁOR számok módosítására vonatkozó kötelezettség teljesítési határideje társaságok és egyéni vállalkozók esetében egyaránt 2008. december 31.-ére hosszabbodik meg. Az eredeti, június végi határidőt elmulasztó vállalkozások így mentesülnek az esetleges joghátrányok alól.

Bajnai Gordon a megbeszélést követően elmondta: a kis- és középvállalkozói érdekképviseletek az általa kezdeményezett fórumsorozat részeként a hét elején lezajlott találkozón jelezték, hogy a TEÁOR számok uniós egységesítés céljából előírt változtatására megszabott eredeti határidő a vállalkozók jelentős hányada számára nem lesz tartható, így e kérdésben mielőbbi megoldásra lenne szükség. A tárcavezető a felvetés nyomán haladéktalanul egyeztetést hívott össze az érintett minisztériumok és a vállalkozói szövetségek részvételével.

A megbeszélést követően Draskovics Tibor arról számolt be, hogy ezt az adminisztratív kötelezettséget a társaságok esetében tárcaszintű rendelet rögzíti (a cégbejegyzési eljárás és a cégnyilvántartás egyes kérdéseiről szóló 21/2006. (V. 18.) IM rendelet), amelynek azonnali módosításával a határidő az év végéig tolódik. Az egyéni vállalkozóknál a kérdést törvény szabályozza, a parlamenti szünet miatt a hasonló értelmű módosító javaslat legkorábban szeptemberben lesz benyújtható. Annak érdekében, hogy utóbbi csoportot se érje joghátrány az eredeti határidő elmulasztása miatt, a törvénymódosítás visszamenőleges hatályú lesz. A miniszterek addig is közös levélben tájékoztatják az illetékes okmányirodákat változtatási szándékukról.

Szűcs György, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke örömét fejezte ki a probléma gyors és hatékony rendezése miatt, és kifejtette, bizakodóan tekint az érdekképviseletek és a kormány részvételével felállítandó, hasonló kérdésekben együttműködni hivatott munkacsoport létrehozása elé.

A gazdasági miniszter összegzésképpen hangsúlyozta: az intézkedés elsőszámú célja az, hogy a vállalkozók adminisztratív terhei csökkenjenek. Egyebek mellett ezt a törekvést szolgálják a gazdaság szereplőivel a gazdasági növekedés felgyorsításához szükséges intézkedésekről folytatandó egyeztetések is, amelyek soron következő eseményeként Bajnai Gordon a hazai nagybefektetők képviselőivel találkozik 2008. június 12-én.