Helybenhagyta a Bács-Kiskun Megyei Bíróság ítéletét a Szegedi Ítélőtábla dr. Hegedűs István vezette büntető tanácsa abban az ügyben, amelyben csengelei férfit, Berta Zoltán Sándort erőszakos közösüléssel és más bűncselekményekkel vádoltak így. Így a vádlott jogerős ítélete 10 év, fegyházban letöltendő szabadságvesztés és 7 év közügyektől eltiltás lett. A bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát megerőszakolt gyermekével kapcsolatosan megszüntette.
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.

1. A rokkantnyugdíjas, büntetlen előéletű vádlott második feleségével és az ebből a házasságból született gyerekkel élt együtt nevelőapjáék házában.

A vádlott korábban, 1997 áprilisa és 1997 augusztusa között első családjával Szentkirályon lakott. A vádlott első felesége itt volt terhes második gyermekükkel. Ebben az időszakban, de pontosan nem meghatározható időpontban a vádlott az udvari vécében fajtalankodott az oda benyitó lányával, az akkor három éves sértettel. Később a vádlott a tanyához tartozó kamrában megerőszakolta a kislányt.

Ezt követően a vádlott havi rendszerességgel, legalább hat alkalommal, kihasználva felesége távollétét, megerőszakolta a kislányt. 1998 és 2000 között, amikor a család már Helvécián lakott a vádlott hasonló gyakorisággal folytatta a sértett zaklatását. A kislány életkora miatt nem tudta, hogy a vádlott tevékenysége bűncselekmény, ezért ez ellen nem tiltakozott.

2000. novemberében a vádlott elhagyta a családját, és új élettársi kapcsolatot létesített. A vádlott távozást követően a folyamatos orvosi kezelésre szoruló édesanya a három gyermek ellátását nem tudta megoldani, ezért a gyerekek nevelő szülőhöz kerültek. A vádlott azonban igényt tartott két nagyobb gyermekével, köztük a sértettel történő kapcsolattartásra. Az első időszakban, a nevelőszülő lakásában, annak jelenlétében találkozhatott a gyermekeivel, majd később, 2004 júniusától már nevelőszülői felügyelet nélkül is magával vihette őket lakására.

A vádlott leggyakrabban a sértettet hívta magához tiszakécskei házába, s a láthatások alkalmával ismét zaklatni kezdte a lányát. A találkozásokat többnyire úgy intézte, hogy második felesége és az újabb házasságból származó gyereke ne legyen jelen, fiát pedig – ha együtt érkeztek hozzá a sértettel – kiküldte a házából játszani azért, hogy kettesben maradhasson a sértettel.

A vádlott lakásán történt kilenc láthatás alatt a férfi megerőszakolta a lányát, aki nem mert tiltakozni, mert a férfi megfenyegette. A vádlott a látogatások alatt a sértettel rendszeresen pornófilmeket nézetett. A 2005. novemberi láthatást követően a sértett arra kérte nevelő anyját, hogy többet ne kelljen az apjával kettesben találkoznia, de ennek okát akkor még nem árulta el.

A kislány végül 2006. október 11-én elmondta a történteket nevelőanyjának, aki ezt másnap jelentette Kerekegyháza polgármesteri hivatalában. Kerekegyháza gyámhivatala néhány nappal később feljelentést tett a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságon.

2. Az 1993 decemberében született másik sértettet a vádlott születésétől kezdve ismerte, ugyanis az a lány a vádlott első feleségének a húga. A vádlott és a sértett között igen bensőséges kapcsolat alakult ki, a lány, különösen édesapja halála után pótpapaként tekintett a vádlottra, akihez feltétetlen bizalommal fordult.

A kislány édesanyja társaságában 2006 nyarán többször meglátogatta a vádlottat és családját lakitelki lakásukban. Ezen a nyáron a lány három alkalommal több, mint egyhetes időre elment a vádlottékhoz nyaralni. Ilyenkor 3-4 alkalommal előfordult, hogy a vádlott az éjszakát kettesben töltötte a házban a sértettel, s annak tiltakozása ellenére a lánnyal fajtalankodott.

Kerekegyháza gyámhivatala 2006. október 16-án ebben az ügyben is feljelentést tett a rendőrségen a vádlott ellen.

*

Kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett erőszakos közösülés és egyrendbeli, folytatólagosan elkövetett megrontás bűntettében találta bűnösnek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság 2008. március 13-án B. Z. S. (1970 – csengelei lakos) vádlottat, s ezért őt 10 év fegyházbüntetésre és 7 év közügyektől letiltásra ítélte. Egyben a bíróság a vádlott szülői felügyeleti jogát megerőszakolt gyermekével kapcsolatosan megszüntette. Az ítélet ellen az ügyész súlyosabb büntetés kiszabását kérve nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.