A vezető köztisztviselőknél, az államtitkároknál és a minisztereknél sem váltható meg pénzben a ki nem vett szabadság, de ha jogviszonyuk megszűnik, akkor kifizetik nekik az addig felhalmozódott napokat – közölte a kormányszóvivő hétfőn.

Daróczi Dávid kiemelte: a miniszterek szabadságolási szabályai nem változtak az elmúlt 11 évben, ma is ugyanazok az elvek érvényesülnek, mint például az Orbán-kormány idején.

Tájékoztatása szerint a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény a felelősséggel arányosan állapítja meg a szabadságot: az osztályvezetőknek például 36, a főosztályvezetőknek 38, a szakállamtitkároknak pedig 40 nap szabadság jár egy évben.

Mint mondta, ehhez igazodott a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló törvény, amelyik egyetlen nappal sem biztosított több szabadnapot a legfelsőbb szintű, politikai tisztséget betöltő vezetőknek, mint például a hierarchiában alattuk dolgozó szakállamtitkároknak: éppen úgy 40 nap szabadság jár nekik is. Ezt a szabályozást vette át kilenc évvel később az állami vezetőkre vonatkozó törvény, amely nem is növelte és nem is csökkentette a minisztereknek kiadható szabadnapok számát – közölte.

Daróczi Dávid elmondta: Ha egy vezető nem veszi ki a szabadságát, a munkaviszony megszűnése után kapja meg annak ellenértékét.

Szabadságmegváltás tekintetében mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak: a benzinkutasra, a bolti eladóra és az állami vezetőre, a magánszektor munkavállalóira és a köztisztviselőre egyaránt – szögezte le Daróczi Dávid. Emlékeztetett arra, hogy a Munka törvényköve és a köztisztviselői törvény kimondja, az éves szabadságot lehetőleg az adott évben ki kell adnia a munkáltatónak, de ha erre bármilyen okból nincsen lehetőség, a szabadság nem veszhet el.

Daróczi Dávid kitért arra, hogy a hatályos szabályozás szerint a jogviszony fennállása alatt a szabadság kiadására vonatkozó igény nem évül el, azt kötelező pénzben megváltani.

A részletekről azt mondta, a szabadságmegváltás összegét a ki nem adott szabadnapok száma és az adott állami vezetőnek a jogviszony megszűnésekor irányadó – a törvényben meghatározott mértékű – illetménye, vagyis átlagkeresete határozza meg. Megjegyezte: mivel nem lehet tudni, hogy 2010-ben, a kormány mandátumának lejártakor kinek mennyi szabadnapja lesz, és mekkora az átlagkeresete, hitelesen csak a múltra vonatkozó adatok állnak rendelkezésre.

A vezető köztisztviselők, az államtitkárok és a miniszterek helyzete kettős: nem lehet ugyanis kényszerszabadságra küldeni őket, mert a munkájukra nyáron is szükség van, ugyanakkor a szabadság nekik is jár.

A kormányszóvivő elmondta: Veres János pénzügyminiszternek van a legtöbb ki nem szabadnapja, összesen 90. Őt követi Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, akinek 81 felhalmozódott szabadnapja van.