llami cégvezetők fizetésének megismeréséért indított pert egy újságíró a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellen; az ügyben hétfőn kezdődött tárgyalás a Fővárosi Bíróságon.

Az index.hu újságírója az év elején közérdekű adatkéréssel fordult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-hez és állami tulajdonú, illetve többségében állami tulajdonú vállalkozások esetében tájékoztatást kért arról, hogy a társaságok vezetőinek mekkora a bruttó jövedelme – ismertette az eljáró bíró a felperes keresetlevelét.

A felperes jogi képviselője elmondta, az állami cégek vezetőinek javadalmazása közérdekű nyilvános adatnak minősül. Az állami cégek vezetői ugyanis közpénzből fizetett emberek – fűzte hozzá.

Az ügyvéd kérte a bíróságot, hogy kötelezze az alperest az adatok közlésére.

Az alperes képviselője elsődlegesen arra hivatkozott, hogy törvényi kivétel folytán nem nyilvános adatról van szó.Mint mondta, nem tartozik az állami vagyonnal való gazdálkodás körébe az, hogy az egyes állami tulajdonú gazdálkodó szervezetek egyes vezető tisztségviselőinek pontosan mennyi a fizetése és mennyi a jutalma.

Azt is elmondta, hogy bizonyos esetekben a kért adatokkal nem rendelkeznek. Munkáltatói jogokat csak a vezérigazgatók esetében gyakorol a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., más vezető tisztségviselőknél nem.

Az alperes jogi képviselője a kereset elutasítását kérte.

A per szeptember elején folytatódik.