Nem fogadta el az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) a néhány napja leköszönt főbíró pályázatát az Oktatási Tudományos Tanács elnöki posztjára – írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, az új tisztséget kifejezetten azért hozták létre, hogy a Legfelsőbb Bíróság és az OIT távozó elnöke, Lomnici Zoltán számára méltó visszavonulási lehetőséget biztosítsanak. A szervezeti és működési szabályzat módosítása révén a tudományos tanács elnöke egyben az OIT hivatala vezetőjének általános helyettese is lett volna.

A keddi szavazás során kiderült, hogy az OIT tagjainak többség nem támogatja Lomnicit. A szavazás titkos volt, így nem tudni, hogy a tanács kilenc bíró tagja, illetve az igazságügy-miniszter, a parlament alkotmányügyi és költségvetési bizottsága által delegált két fő, a legfőbb ügyész, valamint az ügyvédi kamara elnöke miként voksolt, de bizonyos, hogy a volt főbíró pályázatát saját kollégái buktatták meg, hiszen kilencen maguk is eldönthették volna a kérdést.

A bírák képzéséért és továbbképzéséért, valamint a nemzetközi kapcsolatokért felelős grémium ma is működik, ám “függetlenített” vezető nélkül. A testület tagja három bíró, valamint három jogi kar dékánja, elnöke pedig a Legfelsőbb Bíróság (LB) mindenkori elnöke, ám ez a poszt jelenleg betöltetlen.