A legfőbb közjogi méltóságok összehívását, illetve a szélsőségek és az intolerancia elleni chartát kezdeményezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap, miután szombaton a melegfelvonulás ellen demonstrálók megtámadták a felvonulókat, a rendőröket, valamint több politikust és újságírót is. A rendőrség 57 személyt állított elő.

A meleg méltóság menete szombaton az Erzsébet térről indult az Andrássy úton a Városliget felé. Ugyanebben az időben indult meg az ellentüntetők menete is az 56-osok teréről az Erzsébet tér felé; mindkét felvonulást rendőrök biztosították. A melegek menetét az Andrássy út teljes hosszában gyalázták és dobálták az út mindkét oldaláról. Az első erős támadás a Liszt Ferenc térnél, a Rendszerváltó Fórum rendezvényének helyszínén érte a felvonulókat. A térnél a tüntetők megpróbálták megbontani a kordont, rátámadtak a rendőrökre, akik könnygázzal válaszoltak.

Politikusokat és újságírókat is megtámadtak

A Liszt Ferenc térinél is nagyobb összecsapás helyszíne volt a Hősök tere, ahol csuklyás, maszkos tüntetők támadtak a rendőrökre. A kordonokat ledöntötték, a rendőröket megdobálták. A rendőrség vízágyúkat és könnygázt vetett be, a tömeget a Városliget, valamint a Dózsa György úton a Keleti pályaudvar, illetve a Váci út felé szorították ki. A melegfelvonulás után ellentüntetők megtámadták azt a rendőrautót, amelyben Lévai Katalin szocialista európai parlamenti képviselő és a másságát nyíltan vállaló Szetey Gábor volt államtitkár próbálta elhagyni a teret. Kő találta el Léderer Andrást, az SZDSZ Új Generáció elnökét, megütötték Horn Gábor szabaddemokrata ügyvivőt, és megverték Orosz Józsefet, a Klubrádió riporterét.

Ötvenhét rendbontót állított elő a rendőrség

A rendőrség azt közölte, a felvonulás idején előállított 57 ember közül 12-vel szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészség folytatja le az eljárást hivatalos személy elleni erőszak bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt. A BRFK 45 emberrel szemben pedig szabálysértési, illetve büntetőeljárást kezdeményezett. Az intézkedések közben megsérült 12 rendőr mindegyike elhagyhatta a kórházat.

Gyurcsány: betelt a pohár

A melegfelvonulás elleni erőszakot minden parlamenti párt elítélte. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnapi sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott: betelt a pohár, itt az ideje a jogos nemzeti önvédelemnek. A miniszterelnök a történtekről csütörtökre jelentést kért a legfőbb ügyésztől és az igazságügyi minisztertől. Gyurcsány Ferenc, miután találkozott Kovács Tamással és Draskovics Tiborral, gyorsjelentést kért tőlük arról, hogy az állami intézmények miként végezték a munkájukat. A kormányfő kezdeményezte, hogy a legfőbb közjogi méltóságok találkozzanak, és vitassák meg, mit lehetne tenni pár száz, a többséget terrorizáló szélsőségessel szemben.

Paczolay Péter, az Alkotmánybíróság (Ab) elnöke a hét elején a teljes ülés elé terjeszti a kormányfő kezdeményezését, és a testület tagjai közösen hozzák meg a választ. Ha meghívás érkezik a kormányfőtől a találkozóra, azt elfogadom, és részt veszek rajta – mondta a Legfelsőbb Bíróság elnöki jogkörében eljáró elnökhelyettes, Kaposvári Bertalan.

A miniszterelnök a szélsőségek, az indulatok, az intolerancia elleni nemzeti önvédelmet kezdeményezett egy charta formájában, és szeptember elejére gyűlést hirdetett. Úgy értékelte, ha többséget kapnak a nemzeti önvédelmi kezdeményezések, akkor Magyarországon nem káosz lesz, hanem szabad, demokratikus büszkeség.