A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének álláspontja szerint jogszabálysértő, ha a kereskedő az autóra nyújtott jótállást feltételekhez köti.

A jelenlegi gyakorlat szerint újonnan vásárolt autók esetén a fogyasztók csak akkor érvényesíthetik a jótállásból eredő jogaikat, ha eleget tesznek a márkakereskedések által előírt feltételeknek, így saját költségükre a személygépkocsit meghatározott kilométerenként vagy időszakonként ellenőrzésre viszik az arra kijelölt márkaszervizekbe.

Ez a fogyasztóknak – a működtetési költségeken felül – több tízezer forintos többletköltséget jelent akkor is, ha nem használják az autót. Amennyiben a feltételeket nem teljesítik, akkor az a jótállás elvesztésével is járhat.

A FEOSZ ezen tisztességtelen szerződési feltétel megszüntetése érdekében megkereste a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségét, amely azonban jogszerűnek tartja a fogyasztókra hárított díj kifizetését. Így a FEOSZ közérdekű keresetet indít – a jogszabálysértő gyakorlatot folytató egyik márkaképviselet – a Honda Hungary Kft. ellen.

Az autó alkatrészei, tartozékai bizonyos használati idő után felújításra, kicserélésre szorulnak, így műszaki, balesetmegelőzési, közlekedésbiztonsági, környezetvédelmi okok indokolhatják a rendszeres, kötelező átvizsgálást és alkatrészcserét, de garanciális időszakban ezért – a FEOSZ álláspontja szerint – nem számítható fel külön díj a fogyasztóknak. Az ezzel járó költségeket a jótállási idő alatt a kereskedőknek kell viselniük.